Pesti Srácok: Megkörnyékezhette Simicskát az MSZP

2015. február 16. 16:15

A Pesti Srácok szocialista informátoraitól úgy tudja, nem véletlen, hogy az MSZP elmulasztott élni a Simicska-botrány adta ziccerrel. A váratlan hallgatás hátterében szerintük az állhat, hogy a párt szeretne közeledni a nagyvállalkozóhoz, noha nem sokan bíznak a sikerben. Állítólag a feladatra Puch Lászlót jelölte ki a párt vezetése.

2015. február 16. 16:15

Az MSZP kirobbanása óta egy szót sem szól Simicska-ügyben, holott annak kapcsán minden politikai oldal megnyilvánult. A Pesti Srácok hírportál szerint nem véletlenül: szocialista informátoraiktól úgy tudják, hogy a párt szeretne közelebbi kapcsolatba kerülni a milliárdossal, és erre ki is jelölték összekötőnek a párt korábbi pénztárnokát, Puch Lászlót. 

A lap azt írja, az MSZP – sokuk csalódására – megtiltotta tagjainak, hogy kommentálják az eseményeket, míg Puch Lászlónk azt a feladatot adták, hogy környékezze meg a Fidesztől elfordult vállalkozót. Hozzáteszik: a párton belül nem sokan bíznak abban, hogy a kezdeményezés sikerrel járhat. Halvány reménysugárként hathat, hogy az ominózus nap előestéjén Simicska a „totális médiaháború” kitöréséről a Népszavában nyilatkozott, amely lap Puchhoz köthető, és amelyben a Közgép Zrt. korábban helyezett el hirdetéseket – írja a Pesti Srácok.

Cikkük arra is emlékeztet, hogy korábban fény derült Puch és Simicska gazdasági érdekeltségeinek érintkezésére a Hung-Ister Zrt. kapcsán. A DK-s Varjú László akkor azt mondta az Egyenes Beszédben, hogy őt zavarja a Fidesz és az MSZP „informális pénztárnokainak” együttműködése.

Tóbiás Józsefet, az MSZP elnökét is megkereste a Pesti Srácok, ő azonban tagadta, hogy hírzárlatra adott volna utasítást, és kijelentette: „Azért nem nyilatkozunk a Simicska-Orbán háborúról, mert az országban ennél sokkal nagyobb problémák, tragédiák is vannak, másrészt a múlt hét pénteket én a sajtószabadság fekete napjának tartom”. Puch Lászlót viszont nem sikerült elérniük. 

 

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2015. február 17. 10:09
Ja. megkörnyékezHETte. Az MSZP. Meg a Bagdadi Kalifa is!
BőröndÖdön
2015. február 17. 09:03
A pesti srácok szinültig vannak szoci informátorral,teljesen életszerű...
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. február 17. 08:16
Féltékeny a fidesz.
Lázár Páván
2015. február 17. 08:01
242 MILLIÁRD ellopott magyar Nemzeti Vagyon az mai áron több mint 50 EZER!!!!!!!!!!! MILLIÁRD Ft!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hát ezért látszik az ország roncsországnak, a gazdasági összeomlástól csak a német autógyárak mentenek meg minket, ők húzzák a GDP-t, persze ők is csak a magyar rabszolgabér miatt vannak itt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!