Négy helyen tartanak önkormányzati választást

2015. február 08. 09:39

Gulácson és Alsótoldon polgármestert, Mezőtúron önkormányzati képviselőt, míg Szécsényben nemzeti képviselőt választanak vasárnap. Ezek az utolsó választások, amiket az októberi választások eredménytelensége miatt írtak ki.

2015. február 08. 09:39

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást, ezek az utolsók, amelyeket azért írtak ki, mert az októberi választás eredménytelen lett. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gulácson a tavaly októberben megválasztott Ujvári Sándor (független) halála miatt kell időközi polgármester-választást tartani. Az ősszel megválasztott településvezető október 15-én hunyt el. Vassné Szűcs Rózsa jegyző elmondta, az üresen maradt tisztségért ketten indulnak a vasárnapi voksoláson: az elhunyt polgármester felesége, Ujvári Judit és a községet korábban vezető Vass Albert János egyaránt függetlenként méretteti meg magát. Vasárnap mintegy hétszáz gulácsi választópolgár adhatja le voksát a település egyetlen szavazókörében.

Szintén időközi polgármester-választást tartanak ma a Nógrád megyei Alsótoldon, mert a településen októberben szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek között. A posztért két független jelölt – Klátyik András és Sándor Szandra Éva – indult, és mindketten 91-91 voksot kaptak. Molnárné Kontra Bernadett, a település jegyzője elmondta: vasárnap újra a két jelöltre adhatja le szavazatát a közel kétszáz alsótoldi választópolgár. Mivel a polgármester megbízatása a következő polgármester megválasztásáig tart, az eredménytelen választás óta Klátyik András tölti be a posztot, ő egyébként már 1990 óta irányítja a falut.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr 1. számú egyéni választókerületében vasárnap azért kell időközi választást tartani, mert a tavaly októberi helyhatósági voksoláson szavazategyenlőség alakult ki két jelölt között, miután Pete Lajos (Fidesz-KDNP) és Kötél János (Jobbik) egyaránt 172-172 szavazatot kapott. Szűcs Attila, a település jegyzője elmondta: amíg ősszel az érintett választókerületben hatan indultak az egyéni képviselői hely megszerzéséért, most csak hárman vállalják a megmérettetést. Így a névjegyzékben szereplő 1760 választópolgár Pete Jánosra, Kötél Jánosra, valamint a függetlenként induló Kalóczkai Sándornéra adhatja le szavazatát. A városi képviselőtestület 11. tagja az lesz, aki az érvényes voksok legtöbbjét szerzi meg.    

A polgármester- és képviselő-választáson az a jelölt nyer, aki – a megjelent szavazók számától függetlenül – a legtöbb voksot kapja.  

A Nógrád megyei Szécsény roma névjegyzékében szereplő közel kétszáz választópolgára négy települési nemzetiségi képviselőt választhat meg vasárnap. Bagó József jegyző elmondta: ugyan októberben eredményes volt a települési nemzetiségi választás, de a roma önkormányzat nem alakult meg, mert tagjai nem tudtak megegyezni az elnök és helyettesei személyéről, ezért időközi választást kell tartani. Októberben a Lungo Drom hat, a Roma Polgári Tömörülés három jelöltet állított, a vasárnapi időközi választáson azonban csak a Lungo Drom indít négy jelöltet, Bogdán Andrást, Rácz Csaba Józsefet, Rácz Juliettát és Rácz Attilát. 

Az időközi választást – ha a választás eredménytelen lett vagy elegendő jelölt hiányában nem lehetett megtartani – a szavazás kitűzött napjától számított százhúsz napon belülre kell kitűzni. Az október 12-ei választás esetében ez azt jelenti, hogy február 8. lehet az utolsó nap, amikor meg lehet tartani az időközi választást. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az októberi helyhatósági választások után 15 időközi polgármester-választást kellett tartani eredménytelenség miatt, továbbá 5 egyéni listás választást a tízezernél kevesebb lakosú településeken és 3 egyéni választókerületi választást a tízezernél több lakosú településeken. Az utolsó – az októberi választás eredménytelensége miatt kiírt - időközi választásokat most vasárnap tartják.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pszichodoki
2015. február 08. 09:48
Meg van a neve is, Kötél János!!:(!
pszichodoki
2015. február 08. 09:47
Tegnap mutatta az ATV - de már napok óta fent van a facebook oldalán - és ott láttam az egyik mezőtúri polgármesterjelölt rasszista posztjait, lőfegyver darabok roma ellenes nevekkel ellátva!!! Rossz szó, de "ajánlom" megtekintésre!!! Elborzaszt, hogy egy "ilyen" jelölt indulhat!!Tudom, " demokrácia" van/ sic!!/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!