Félmeztelen Femen-aktivista tiltakozott Putyin látogatása ellen

2015. február 17. 16:24

A történelem első budapesti Femen-akciója a fiatal hölgy tiltakozása Putyin látogatása ellen. A Femen radikális feminista szervezetet Kijevben alapították.

2015. február 17. 16:24

„Putyin, igyí domój” – kiabálta egy meztelen szőke nő a Parlament közelében várakozó újságírók között a Balassi és a Markó utca kereszteződésénél. A nő a szoknyája alatt teljesen meztelen volt, a szoknya belső felére pedig ez volt írva: „Putin go home” – egy nyíl pedig a nő lába közé mutatott. A magyar rendőrök először tanácstalanul álltak, majd meglehetősen félszegen egy pokróccal próbálták eltakarni, aztán betuszkolták egy rendőrségi mikrobuszba. Ha minden igaz, ez volt a Femen első akciója Budapesten - írja az Index.

A Femen radikálisan feminista szervezetet a Wikipédia szerint Kijevben alapította 2008-ban Anna Vaszilivna Hutsol, 2013-ban azonban a szervezet áthelyezte székhelyét Párizsba. Egy dokumentumfilm szerint azonban a szervezet mögött Viktor Szvjatszki áll.

Az olasz Il Foglio napilap 2013 májusában arról írt, hogy a Femen aktivistái 2500 eurót kaptak havonta Kijevben; a kijevi aktivisták szponzora a lap szerint egy amerikai vállalkozó, Jed Sunden volt, akinek vannak kijevi érdekeltségei; és két német üzletember. Sunden asszisztense levelet is írt az Il Fogliónak, amiben megjegyezte, hogy az üzletember 2011 decemebere óta nem foglalkozik a Femennel.

Összesen 181 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. február 18. 08:51
Nem egy fázós alkat...
kukagyerek
2015. február 18. 08:37
Mutogatta az ajrópai értékeit! Ha egy magyar faszi mutogatja magát, azt bevágják a sittre hosszú időre. Nem úgy, mint ezt!
MZ/X
2015. február 18. 08:03
A szőke 50 árnyalata...
Peter8811
2015. február 18. 06:18
Mintha azt kiabálta volna, hogy no van vóz sát, amikor mutatta a csúnyáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!