A rendőrség visszautasítja az Ökotárs Alapítvány állításait, és hangsúlyozza: feladatait pártbefolyástól mentesen látja el. Ezt az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a honlapján tudatta csütörtökön, arra reagálva, hogy az Ökotárs a Budai Központi Kerületi Bíróságnak az alapítvány panaszának helyt adó határozatával kapcsolatban aggasztónak nevezte, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda „egyértelmű politikai nyomásra törvénysértő házkutatást, lefoglalást hajt végre” Magyarországon.
A Budai Központi Kerületi Bíróság múlt pénteki határozata szerint törvénysértő volt az Ökotárs Alapítvány székhelyén és munkatársainál végzett tavaly szeptemberi házkutatás, mert hiányzott a kényszerintézkedés általános feltétele. Az alapítvány csütörtöki közleményében üdvözölte a Budai Központi Kerületi Bíróság határozatát. Azt írták: a jogállamiság elveinek és betűjének betartása és betartatása a garancia arra, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg. Hozzátették: elvárják a mindenkori kormánytól, hogy az állami szerveket ne használja politikai nyomásgyakorlásra, mert ezzel a demokrácia szenved kárt.