A helyi választási bizottsághoz – a választás tisztaságának megsértésére hivatkozva – a Pilisi Vállalkozások Egyesülete és egy magánszemély nyújtott be kifogást, amelynek a testület csütörtökön helyt adott, egyúttal elrendelte a szavazás megismétlését február 22-én – mondta a jegyző. A hvb határozatából kiderül: az óvást benyújtók arra hivatkoztak, hogy a helyi MSZP-szervezet jelöltje és tagjai „megvették” a választók egy részének voksait – egy zsák krumplit, vagy 2 ezer forintot kínálva –, és folyamatosan szállították az embereket az urnákhoz. Kifogásukban szerepel az is, hogy Marsovszki István felajánlotta a roma nemzetiségi önkormányzatnak első havi tiszteletdíját – taglalja egyebek mellett a testületi határozat. A dokumentum szerint a beadványozók írásos nyilatkozatokat, valamint fénykép- és hangfelvételeket is csatoltak, és kérték a választási eljárás megsemmisítését.
A hvb az összes bizonyíték alapján úgy ítélte meg: az MSZP jelöltje befolyásolta a választópolgárokat a szavazatokért előnyt kínálva, ezért helyt adott a kifogásnak, megsemmisítette a voksolás eredményét, és megismételt szavazást rendelt el. A határozat megfellebbezésére három nap áll rendelkezésre – rögzíti a dokumentum.
Az MSZP és annak jelöltje, Marsovszki István semmilyen törvénytelenséget nem követett el, „a párt fellebbezni fog a helyi választási bizottság megosztott döntése ellen” – közölte a történtekre reagálva a szocialisták Pest megyei szervezete nevében Pinczehelyi Tamás ügyvezető elnök. Megfogalmazása szerint a szavazáson alulmaradt Pilisi Vállalkozások Egyesületének jelöltje – aki a Jobbik tagja – és a jelölő szervezet vezetője támadta meg az eredményt. „A Magyar Szocialista Párt növekvő népszerűségének és a helyi jelöltünk elfogadottságának, támogatottságának köszönhető a győzelmünk, amelynek elismeréséért tovább küzdünk” – írta az ügyvezető elnök.