Mindez persze nem jelenti azt, hogy a kabinetnek ne lenne véleménye arról, hogyan élnek vissza néhányan a gyülekezési joggal – mondta, példaként említve erre a Parlament előtti Kossuth Lajos téren zajló „sátorozási akciót”.
Ám ez nem igényli a gyülekezési törvény módosítását – jelentette ki az államtitkár, úgy fogalmazva: „abban bízunk, hogy egyszer csak fogják a sátorfájukat és hazamennek”.
Ha mégis születne a törvény módosítását kezdeményező egyéni képviselői indítvány, akkor ő azt nem támogatná – jelezte L. Simon László, megjegyezve, hogy a Miniszterelnökség vezetője, Lázár János is ezen az állásponton van.
Az államtitkár ugyanakkor biztos benne, hogy a Fidesz-frakcióban nem is fog megfogalmazódni a gyülekezési jogot korlátozó elképzelés.
Az útdíj miatti országos útblokád tervét firtató kérdésre L. Simon László azt válaszolta: a jogszerűség a kérdés. A jogszerűtlen cselekedetektől tartózkodni kell, ám ha egy előre bejelentett demonstráció jogszerű, akkor a hatóságoknak – a törvényeknek megfelelően – segíteniük kell a lebonyolítást.