Kitünteti Ángyánt a Jobbik

2015. január 29. 14:45

Ángyán József kapja idén a Jobbik által alapított Pongrátz Gergely Érdemkeresztet. Novák Előd szerint a díj létjogosultságát az is indokolja, hogy „az állami kitüntetések méltóságát sértő módon például a legrangosabb állami kitüntetést kaphatta legutóbb például Imre Kertész is”.

2015. január 29. 14:45

Ángyán József egyetemi tanár, volt országgyűlési képviselő kapja idén a Jobbik által alapított Pongrátz Gergely Érdemkeresztet. Novák Előd, a párt alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be a döntést, kifejtve: az egykori államtitkár tudományos tevékenységét és közéleti pályafutását kívánják elismerni. Ángyán József cselekedetei példamutató egységben szolgálták és szolgálják az élni akaró magyar vidék, a termőföldhöz ragaszkodó magyar emberek érdekeit – mondta, hozzátéve: Ángyán József az érdemkereszt névadójához méltóan folytatja küzdelmét az ellen, hogy a magyar emberek kiszolgáltatottak legyenek saját földjükön. Az elismerést szombaton, a Jobbik évértékelő rendezvényén adják át.

Novák Előd szerint az érdemkereszt létjogosultságát az is indokolja, hogy „az állami kitüntetések méltóságát sértő módon például a legrangosabb állami kitüntetést kaphatta legutóbb például Imre Kertész is”.

A Pongrátz Gergely Érdemkeresztet korábban Bíró András Zsolt, a Kurultaj főszervezője, Szaniszló Ferenc újságíró, Mészáros István, az Új Magyar Gárda mozgalom kapitánya és Csath Magdolna közgazdász kapta meg.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2015. január 31. 11:41
Dr. Ángyán József minden alkalmat megragad, hogy a magyar vidék, a fenntartható élet ügye a média napirendjén maradjon. Igazi tüskévé vált a Fidesz-maffia körme alatt! Egyébként pedig nem a kitüntetése, hanem a mondanivalója a lényeg: "A nemzetek modern kori biztonságát az határozza meg, hogy rendelkeznek-e az erőforrások fölött. Föld, víz, energiaellátás, élelmezés és élelmiszer, a környezet biztonsága a fennmaradás alapja. Aki ezeket az erőforrásokat megszerzi, azt tesz a közösségekkel, amit akar. Brutális birkózás zajlik az egész világon, ennek vagyunk az elszenvedői. Aki elveszíti a rendelkezési jogát az erőforrásai felett, az elveszett. Azért a föld van a középpontban, mert az élelem-előállítás stratégiai kérdés.... A magyar mezőgazdaság működéséhez, a falu fejlődéséhez meg kellene alkotni a családi gazdaságokról szóló törvényt, meg a gazdák szövetkezését segítő törvényt. Az alaptörvény 3. módosítása, a földügyi csomag kapcsán itt is hihetetlen fordulat történt: ez a két előkészített javaslat eltűnt a szövegből – helyette váratlanul, a frakció tudta nélkül megjelent benne az "integrált mezőgazdasági termelésszervezés". Hátborzongató elképzelés, ami, ha megvalósul, a Csák Máték korára emlékeztetne. Az ország hét eurorégiójára egy-egy tőkeérdekeltség rátelepül, megkapja az integrációs monopoljogokat. Ez nem trafik, ez egy adott régióban a teljhatalom. Ismeretlen föltételekkel monopólium egy tőkeérdekeltségnek, a vetőmagtól az áruértékesítésig mindenre, és annak garantálása, hogy nála fog a mezőgazdasági profit lecsapódni. A parlamenti szavazáson egyszerű volt a képlet: a választási ígéreteknek, a kormányprogramnak, a nemzeti vidékstratégiának megfelelően a családi gazdaság kerüljön az alkotmányba, vagy az integrált termelésszervezés. Három fő kivételével az egész Fidesz-frakció azt mondta: nem érdekes a család, jöjjenek az integrátorok. A földforgalmi törvény ugyanezt az irányt tükrözi. Franciaországban – amiről talán senki sem állítja, hogy versenyképtelen a mezőgazdasága – 50 hektár az átlagos birtokméret, 220 hektár az átlagos nagybirtok." Hogy is mondta Kósa Lajos? "A politika csapatmunka. Én sem látom át a munka törvénykönyve vagy az agrárrendtartás minden kérdését, és erre nincs is szükség. Abban bízom, hogy Ángyán tanár úr és Fazekas miniszter úr gondolatai az agrárium átalakítására helytállóak." Mint tudjuk, egy komoly fidesz-jogász-politikus pedig kisebbfajta varázsló, és mindent jobban tud... legfőképpen persze ámítani és gyarapodni!
=nessuno=
2015. január 30. 00:19
Remélem, maradt annyi józanság Professzor úrban, hogy nem veszi át.
Szabadon ébredők
2015. január 29. 21:47
mahun [Hozzászóló kiszűrése] 2015. január 29. 20:02 @Fahrenheit 451 És kit zavar az hogy tagja volt a Szálasi-kormánynak? A magyarokat nem zavarja a többi meg nem érdekes, mert ez itt Magyarország! Az se zavarja hogy Szállasi állandó konfliktusban volt Hitlerrel Ő ugyanis nem akarta engedni hogy internálják a zsidókat, ő itthon akarta dolgoztatni őket
Szabadon ébredők
2015. január 29. 21:45
kamasuka http://KASoros!.net [Hozzászóló kiszűrése] 2015. január 29. 21:30 @zakar zoltán "Kitünteti Ángyánt a Jobbik" "Kiváló mérvadó" Kit tüntessen ki, te fidesz csíra? Stadionépító cigány orbánt? Vagy offshorelovag aRogáns Tónit, a naponta négyzetesen nüvő házai négyzetméterével? Esetleg Mérszaros Lúrincet aki azt se tudja, honnan lett 8 MIlliárdja, csak azt hogy orbánnak köszönheti? Vagy lázár Mindenki Annyit is Ér, ahány 70 Milliós villát tud venni a 10 éves fattyának jánost?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!