Mit nevezünk sikernek ebben az esetben? Vannak olyan sikerek, ahol elmondható, hogy kértünk valamit és megtették: például Houstonban nem ellenőrzik a jövőben a lelkészeket és a papokat, hogy milyen kijelentéseket tesznek a homoszexualitással kapcsolatosan; vagy itthon írtunk az Elle magazin főszerkesztőjének, hogy a jövőben tartózkodjanak az abortusz témájának egyoldalú támogatásától és azóta nem jelent meg ilyen cikk. Sikerként könyveljük el a szabad vasárnap mellett hozott jogszabályváltozást is. De siker számunkra az is, ha egy-egy téma a CitizenGO oldaláról indulva szélesebb sajtóvisszhangot kap, vagy az is, ha egy-egy börtönbe zárt vagy halálra ítélt keresztény kiszabadul, bár nem tudjuk, mekkora részünk volt benne. Megtesszük, ami rajtunk múlik.
Előfordul, hogy köszönetnyilvánításra kérik a szimpatizánsaikat, legutóbb Prőhle Gergely családpárti, ENSZ-beli felszólalása kapcsán. Hogy fogadta Prőhle a köszönetmondó leveleket?
Az ENSZ-ben megfigyelőként dolgozó munkatársainktól kaptuk a hírt, hogy hazánk határozott felszólalással állt ki a család védelmében. Tudjuk, hogy a mai nemzetközi fórumokon ez mit jelent, ezért indítottam decemberben egy köszönőlevelet. Reménységen felüli volt a pozitív visszajelzések és az aláírások száma, ami bebizonyította, hogy nemcsak valami ellen, hanem a jó dolgok mellett is fel kell emelni a hangunkat. Az államtitkár úrtól kapott pozitív visszajelzést és biztató szavakat a petíció mögé csatoltam, hogy az aláírók is láthassák, mert nekik is szól.
Milyen hasonló szervezetek vannak még, világnézettől függetlenül?
Milyen akciók várhatóak a jövőben?
Továbbra is folytatjuk a család, az emberi élet és méltóság, továbbá a szabadságjogokért folytatott tevékenységünket. Szeretnénk, ha itthon minél többen megismernék a honlapot és egyre több civil szervezet vagy magánszemély élne a CitizenGO nyújtotta lehetőséggel. A honlapon bárki indíthat petíciót, ha szeretne változást elérni a környezetében. Ehhez segítséget is talál: lépésről lépére segítünk a petíció megszerkesztésében.
***
Frivaldszky Edit háromgyermekes családanya közgazdaságtanból és angolból szerzett diplomát. 2008 óta az Életvédő Fórum munkatársa és a válságba került kismamákat segítő
Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnöke. 2012-től az ENSZ-ben dolgozott civilként a hagyományos családért, a szülői jogokért és a vallásszabadságért, 2012-ben az
Egy közülünk európai polgári kezdeményezés egyik szervezője volt. 2014 óta a
CizitenGO magyar munkatársa.