Az Ab megsemmisítette a napi.hu-t elmarasztaló ítéletet

2015. január 27. 19:01

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a munkaügyi bíróság döntését, amely hárommillió forintos bírsággal sújtotta a napi.hu-t. A portált a MOL-lal kapcsolatban közölt információi miatt marasztalták el tiltott piacbefolyásolás miatt. Az Alkotmánybíróság szerint az egyébként alátámasztott tényeket és következtetéseket a szólásszabadság és a média alkotmányos szerepe miatt közölheti egy portál.

2015. január 27. 19:01

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesség miatt megsemmisítette kedden a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (FKMB) döntését, amely az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának határozatával összhangban hárommillió forintos bírsággal sújtotta a napi.hu-t egy, a Mollal összefüggő félrevezető információ közlése miatt, amelyet a tanács piacbefolyásolásnak minősített.

 
A 2013. október 16-án Norvégia is figyelheti a Hernádi-ügyet címmel megjelent cikk szerint a norvég állami olajalap mérlegelheti 1,6 százalékos Mol-részesedésének eladását, a magyar olajtársaság vezetője elleni, horvátországi korrupciógyanú miatt.
 
A cikk kitért arra is, hogy az olajalap részesedésének piacra dobása komoly eladói nyomás alá helyezhetné a Mol papírjait, ugyanakkor a döntés nem automatikus, az olajalapot kezelő norvég jegybank komoly vizsgálatának kell megelőznie, és nem egyértelmű, hogy hogyan viszonyulnak a Mollal kapcsolatba hozható korrupciós ügyhöz. A cikket azonos tartalommal tette közzé a Napi Gazdaság Kiadó Kft. által kiadott Napi Gazdaság című nyomtatott sajtótermék aznapi száma.
 
A Mol-részvények aznap nagy forgalomban 6 százalékos árfolyamesést szenvedtek el, 14 350 forintig csökkent az áruk nap közben, a papír végül 4,39 százalékos áreséssel, 14 600 forinton zárta a kereskedést.
 
A 2013. október elsejétől az MNB-be integrált pénzügyi felügyelet, a stabilitási tanács november 15-i határozata azt állapította meg, hogy a félrevezető információ közléséhez a napi.hu gondatlan magatartása vezetett, a szóban forgó cikk közzétételével a portál és a cikket szintén közlő Napi Gazdaság kiadója megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó rendelkezéseket, ezért bírságolta meg a tanács 3-3 millió forintra a portált és az újságot.
 
Az MNB közigazgatási határozatában kifejtette, hogy bár a cikkben foglalt tényállítások önmagukban valósak, ezeknek az információknak az ismertetése során a cikk túlnyomó részben a Mol részvénypiacára nézve leginkább szélsőséges forgatókönyv, a Mol-részvények olajalapból való kizárásának lehetőségét vizsgálta. A határozat szerint a cikkben vázolt gondolatmenet alátámasztottsága, valamint a levont radikális végkövetkeztetés súlya között jelentős aránytalanság húzódik.
 
Az MNB szerint az indítványozót az adott helyzetben kifejezetten magas szintű gondossági kötelezettség terhelte, amely mércének nem sikerült megfelelnie: nem működtetett olyan kontrollmechanizmust, amely hatékonyan képes megakadályozni a megalapozatlan, félrevezető információk közlését.
 
A napi.hu az MNB döntését bíróságon támadta meg, ám az FKMB elutasította a portál keresetét. Ezt a döntést támadta meg a napi.hu a alkotmányjogi panasszal az Ab-n.
 
Az Ab leszögezte: a támadott ítélet tévesen állapította meg, hogy az alaptörvényben foglalt szólás- és sajtószabadságra vonatkozó alapjogi érvelések és az Ab határozataira épülő okfejtések a bírósági eljárásban nem vizsgálhatók.
 
Az Ab szerint a szabad véleménynyilvánítást korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. A közügyekkel kapcsolatos tények, információk közlésének fokozott védelme kiváltképp vonatkozik a sajtó működésére, mivel a sajtónak alkotmányos küldetése, hogy a közügyek alakulására befolyással lévő történéseket, körülményeket, összefüggéseket feltárja, és a nyilvánosság tudomására hozza. A média szabad tájékoztató tevékenysége a modern demokratikus nyilvánosság legfontosabb alkotóeleme, ezért központi jelentősége van annak, hogy a sajtó bizonytalanság, megalkuvás és félelem nélkül láthassa el ezt a feladatát. A piacbefolyásolást ez esetben megszorítóan kell értelmezni, úgy, hogy az ne tartsa vissza a sajtót az egyébként valós információk nyilvánosságra hozásától.
 
Az Ab határozata kitér arra, hogy a Mol a magyar gazdaság és tőkepiac egyik legjelentősebb társasága, amely számottevő állami részesedéssel működik. A Mol horvátországi tulajdonszerzésével kapcsolatos korrupciós gyanú, az ezzel összefüggő eljárások, továbbá ezeknek a történéseknek a cég tulajdonosi körére, illetve részvényárfolyamára gyakorolt esetleges hatása közügynek, a hozzájuk kapcsolódó közlések közéleti vitához tartozó megszólalásoknak minősülnek. Az indítványozó által kiadott sajtótermék tehát a szólás- és sajtószabadság fokozottan védett, a média alkotmányos szerepe szempontjából kiemelten fontos körében tette közzé a szóban forgó információkat.
 
Az Ab hangsúlyozta azt is, hogy a sajtótól elvárható magatartás mindenekelőtt a közölt információk valóságának ellenőrzésére vonatkozik, az elvárható gondosság követelménye nem értelmezhető úgy, hogy az a sajtót az egyébként alátámasztott tények és összefüggések valósághű közlésétől elzárja.
 
Az FKMB-nek arról kellett volna döntenie, hogy a napi.hu szerkesztési módja egyértelműen megtévesztő volt-e és kellő indokul szolgálhatott-e a szankcionálásra; miután ez nem történt meg, az Ab a támadott ítéletet megsemmisítette. Az MNB közigazgatási határozatának újbóli felülvizsgálata a bíróság hatáskörébe tartozik.
 
Az Ab többségi határozatához öt alkotmánybíró, Balsai István, Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária fűzött különvéleményt.
 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ald0 Raine hadnagy
2015. február 06. 22:00
Érdekes hogy ilyen véleményt fogalmazol meg, miközben sem a joghoz sem a pénzügyhöz nem értesz. Csak egy okoskodó dilettán komcsi faszfej vagy, mindenféle iskola vagy képzettség nélkül.
Válasz erre
4
2
Berecskereki
2015. január 28. 11:10
Lehet, hogy jogilag nézve igaza van az AB-nek, de szakmailag, pénzügyileg nincs. Kíváncsi lennék, ha ugyanezt egy amerikai, angold, vagy német céggel megtenné a napi.hu és árfolyam vesztést okozna mi lennemi lenne a következménye.
Válasz erre
6
4
foton
2015. január 28. 10:09
Oda nem, de gumiszobába igen.
Válasz erre
9
4
mr. dzsidzsato
2015. január 28. 10:09
ha leírom, hogy a mol paketten orbáncék eltőzsdéztek 250 milliárdot, akkor ugye nekem se kell (még) börtönbe menni?
Válasz erre
7
7
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!