Józsefváros önkormányzata a következő öt évben kiemelten foglalkozik a Népszínház utca rehabilitációjával – mondta Egry Attila alpolgármester azon a workshopon, amelyet a Kesztyűgyár Közösségi Házban tartottak. A szakmai fórum meghívott előadói azok a holland szakemberek voltak, akik Hágában már sikeresen megvalósítottak egy hasonló rehabilitációt, nívós kereskedőutcává alakítva a Paul Krugerlaan utcát – írja Józsefváros honlapja.
Manish Dixit, a hágai projekt vezetője számos párhuzamot vélt felfedezni a Paul Kugerlaan utca korábbi és a Népszínház utca jelenlegi helyzete kapcsán. Mindkét utca népszerű kereskedőutcává nőtte ki magát közvetlenül a létrejötte után, majd mindkettő életében volt egy törés. A hágai utca hanyatlása a 70-es években a szegény, jellemzően bevándorolt lakosok beköltözésével kezdődött, a különböző kultúrák találkozása miatt a hatóságoknak komoly kihívást jelentett a rend fenntartása. A változatos boltok helyett mindössze néhány profilú maradt fenn, azok is elhanyagolt állapotban.
A terület megújítását 2009-től kezdődően több oldalról közelítette meg az önkormányzat. Felújították a köztereket és a homlokzatokat, tágasabb lakásokkal rendelkező házakat építettek, némiképp hasonlóan a józsefvárosi Corvin-projekthez. A bolttulajdonosokkal bizalmi együttműködéseket kötöttek, helyi irodát tartott fenn az önkormányzat az utcában. A vállalkozásokat összekötötték a szakiskolákkal, új vállalkozásokat hívtak, mellyel változatosabbá vált a helyi üzletpaletta.