Gyakorlatilag kötelező lesz a forintosítás

2014. november 10. 16:37

Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentése szerint gyakorlatilag kötelező lesz a devizahitelek forintosítása: csak különleges feltételek megléte esetén maradhatnak devizahitelben a hitelfelvevők, rájuk a fair-bank szabályozás sem fog vonatkozni, az csak azokat illeti meg, akik a forintosítást választják.

2014. november 10. 16:37

Gyakorlatilag minden érintett devizahitelre kötelező lesz a forintosítás – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő. Kérdésre elmondta azt is, hogy a devizahiteleket kiváltó forinthitelek kamatáról még nem született megállapodás. Kovács Zoltán hozzátette, hogy a bankok minden ügyféllel újratárgyalják a szerződéseket, és emlékeztetett arra, hogy a 2011 óta hatályos törvények devizaalapú jövedelemhez kötik a devizahitel meglétét. Hozzáfűzte, hogy a jelenleg hatályos törvények alapján „csak különleges feltételekkel” lesz lehetőség arra, hogy a hitelfelvevő devizahitelben maradjon. Arra a kérdésre, hogy a tervezett fair bank-szabályozás vonatkozik-e majd a forintosítást nem vállaló ügyfelekre, Kovács Zoltán elmondta: a védelem azokra vonatkozik, akik a forintosítást választják.

A kormány a hétvégén egyezett meg a Magyar Bankszövetséggel a fogyasztói (deviza alapú és deviza) jelzáloghitelek forintosításánál felmerülő kérdésekről. Kovács Zoltán kifejtette: a megállapodás legfontosabb célja annak az átlagosan 25-30 százalékos törlesztőrészlet-csökkenésnek a biztosítása, amelyet a korábbi tárgyalások folyamán sikerült elérni. (Az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelensége nyomán)

Ezzel, valamint a csütörtökön benyújtandó törvényjavaslattal lezárul az a 2010-ig tartó rossz gyakorlat, amely olyan „sok kárt okozott a magyar családoknak” – fogalmazott Kovács Zoltán. 

Kérdésre válaszolva elmondta: az „esetleges pénzügyi manipulációk” elkerülése és az árfolyamkockázatok miatt döntöttek most a forintosításról,  az érintettek bevonásával lezajlott tárgyalások után. 350 ezer devizahiteles van, minden hitelszerződés egyedi eset; a 2007 előtt felvett hitelek esetén az ügyfelek – a futamidő és egyéb technikai okok miatt – „egy picivel jobban járnak”, míg a későbbiek esetében a forinthitelesek járnak kicsivel jobban. Összességében azonban sikerült azt a kettős célkitűzést megvalósítani, hogy végleges megoldás született a devizahitelek kivezetésére, valamint a forinthitelesek sem járnak rosszabbul, mint a devizahitelesek – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Összesen 480 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Én, a bankár
2014. november 11. 11:49
Rézvirág: " A mi városunkban iskolákat, óvodákat, bölcsődéket, múzeumokat újítanak fel, új vasúti felüljáró épül, most újítják fel a kórházat, a közterek gyönyörűek, bicikliutak épülnek, a sulink mellett megoldották a parkolást, az egész város tele lett (ingyenes!) tök jó kulturális programmal, pezseg az élet, stb, stb, stb...reggelig sorolhatnám. amíg ez így van, tőlem az összes képviselő seggébe építhetnek egy stadiont." A kurva ge.i fideszes kommunista @nyádat Ebből mennyi a munkehelyteremtő TERMELŐ beruházás?????????? Németországban minden porfészekben van legalább 1 gyár vagy üzem, nálunk diszburkolatok, szép parkok, stadionok vannak. 3-4 millió embernek meg a napi 20 deka teszkós párizsi megvétele is gondot okoz Leszarom a köztereidet, büdös bunkó
Rézvirág
2014. november 11. 08:51
Amúgy különben csak érdekességképpen kérdezem, hogy mi is a probléma? Minden devizahitelnek két alapvető rákfenéje volt: az árfolyamváltozás és a mindenféle banki trükközés. A mindenféle banki trükközésnek a kormány nekiment, minden konfliktusba beleállva nyert is, és visszamenőleg, kamatostul kifizetteti. (KÖSZI!!!!) Az árfolyamváltozás az a rész, amivel mégis mit lehetne kezdeni? Azon kívül, hogy a jelenlegi szinten megfékezni? Hm? (valami jogilag megalapozott konkrétumot, plííííz. köszi.)
rosszkutya
2014. november 11. 08:44
https://www.facebook.com/devizasdemonstracio
Rézvirág
2014. november 11. 08:42
Devizahitelünk van, 2007 óta, akkor 10 millát vettünk fel, és egy fillér hátralékunk nem volt soha. 1. Ha a kormány semmit sem tett volna, a jelenlegi, majd az _egyre _romló_ árfolyamon kellene nyögni a hitelt + a mindenféle tisztességtelen banki mocskot, amit még pofátlanul rápakoltak. 2. A kormány megszabadított a mindenféle tisztességtelen mocsoktól, visszamenőleg kifizetteti, ami esetünkben milliós nagyságrend. 2. Nem hiszem, hogy valaha megint olyan, vagy -muhaha....- kedvezőbb lenne az árfolyam, mint 2007-ben. Sőt, engem megnyugtat már az a tudat is, hogy többé ennél rosszabb nem lesz.Úgyhogy ha csak lehetőség lenne, én akkor is forintosíttatnám, az tuti. 3. Nem vagyok közgazdász, de szerintem növelné az ország mozgásterét, ha nem lennénk sakkban tartva több százezer család devizahitelével, úgyhogy én támogatom azt is, hogy kötelező legyen. (és nem hiszem, hogy ezzel rosszat tennék másoknak, mert egyrészt a sajátomat is verem vele, másrészt nem csalán. Ha ez a bankoknak lenne jó, már rég olyan reklámokkal lenne tele a média, amikben maguk ajánlgatnák, nem kellene őket kényszeríteni.) 4. Szóval mi történt? Megtisztították a hitelünket a mindenféle banki mocsoktól, milliókat adva vissza, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy mennyit jelent, hogy ezt eredeti formában a futamidő végéig fizetni kellett volna. + a jelenlegi szinten megállították az árfolyamot is, az sem lehet már ennél rosszabb. Én részemről nagyon köszönöm. És roppant furcsának tartom, hogy most azok kiabálnak a leghangosabban, hogy EZ NEM ELÉG!, akik korábban azzal támadták a kormányt, hogy mit képzel, nem lehet így nekimenni a bankoknak, ilyet nem lehet jogállamban, kicsik vagyunk, jajnekünk. Ehhh...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!