Az orosz állami tévében dicsérték Magyarországot

2014. november 10. 15:22

Az orosz Állami Televízió-és Rádiótársaság alelnöke a Rosszija 24 állami hírtelevízióban bírálta a nyugatot, Magyarországot viszont megdicsérte, amiért szerinte a magyar vezetés fellép az általa bírált nyugati értékekkel és a Nyugat geopolitikai hegemóniára törekvésével szemben.

2014. november 10. 15:22

A nyugati államoknak „a társadalmi értékek átkódolására való törekvését” ostorozta az orosz állami televízió befolyásos műsorvezetője, miközben Magyarországot az „ellenállás” példájaként mutatta be. Dmitrij Kiszeljov, az orosz Állami Televízió-és Rádiótársaság (VGTRK) alelnöke, egyben az Oroszország Ma nevű állami médiavállalat vezérigazgatója a Rosszija 24 állami hírtelevízióban vasárnap késő este sugárzott heti magazinműsorban bírálta a lett külügyminisztert, amiért bejelentette, hogy homoszexuális, noha ezt megtarthatta volna magának, s elítélte, hogy Ban ki Mun ENSZ-főtitkár a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztivál győztesével, az osztrák Conchita Wurst transzvesztita énekessel találkozott. A műsorvezető ugyanakkor pozitív példaként említette, hogy az általa bírált nyugati értékekkel és a Nyugat geopolitikai hegemóniára törekvésével szemben Milos Zeman cseh államfő és a magyar vezetés is fellép. 

A Kreml „megmondó emberének” számító, Nyugat-, és Ukrajna-ellenes kirohanásairól ismert Kiszeljov azt mondta, hogy az ellenállás egyik példája Magyarország, amely „az Európai Unió bizonyára legnehezebben »átkódolható« tagállama”. Utalt arra, hogy Orbán Viktor kormányfő „határozottan fellép az Oroszország elleni nyugati szankciókkal szemben”, és emlékeztetett arra, hogy a magyar parlament nemrég a Déli Áramlat megvalósításának felgyorsításáról döntött. A műsorvezető Kövér László parlamenti elnöknek az Echo TV-ben október 23-án sugárzott interjújában elhangzottakat is visszaidézte. Azt a részletet, amelyben a politikus az emberi jogok magyarországi helyzetét vizsgáló tavalyi Tavares-jelentésre utalva visszautasította, hogy Brüsszel magatartási szabályokat diktáljon Magyarországnak. „Ha ez az Európai Unió jövője, akkor tényleg érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy miként lehetne ebből lassan, de óvatosan kihátrálni” – idézték Kövér Lászlót az orosz állami tévében.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. november 11. 00:22
A 90-es években mindenki 56-os ellenálló volt. Bámulatos, hogy most meg előbújnak a kommunisták mindenhonnan. Normális ez az ország?
Mich
2014. november 11. 00:18
Haha... a főleg a ballib és annak külföldi támogatói által festett hamis kép Magyarországról él és virul és szaladgál... pl. Brüsszel és Washington után elszaladt egészen Moszkváig, ahol (a Nyugattal ellentétben) tetszik ez a kép... ...na persze ilyen barátokra sem igen van szükségünk... Lássanak minket olyannak, amilyenek vagyunk és bánjanak velünk tisztességesen... nem úgy, mint az oroszok korábban és az USA most!
=nessuno=
2014. november 10. 23:24
A rendszerváltás kudarca, hogy magyarok ("jobboldaliak") tömegével sírják vissza a ruszkikat! A lengyelek milliószor különbek nálunk, sosem felejtenek az oroszoknak! Hazaárulók.
pitypang1125
2014. november 10. 21:56
Nagyon helyes! Inkább a Ruszki tetű, mint a jenki féreg! Az Orosz kiszámítható, a nyugat az annál ótvarosabb szava hihetetlenebb számítóbb féreg!! Egyik sem különb a Deákné vásznánál, csak az egyik a hadi, a másik pedig a gazdasági erejénél fogva akar diktálni! Nekünk nincs jó választásunk, és sajnos geopolitikai helyzetünknél fogva nem is lesz!! Isten óvja Magyarországot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!