Több településen is egyazon jelöltet támogat a Jobbik és az MSZP

2014. október 09. 07:31

Nem Mátészalka az egyetlen, ahol az MSZP, és néhol más baloldali pártok sem indítanak jelöltet a Jobbikkal szemben. A Magyar Nemzet szerint a Balaton környékén és Békés megyében van leginkább összefogási kedv; Siófokon a legnagyobb mértékű az összefogás, ahol a Jobbikon kívül az MSZP, az Együtt-PM és a DK is beállt egy jelölt mögé.

2014. október 09. 07:31

Kedden derült ki, hogy Mátészalkán az MSZP nem indít jelöltet a hivatalosan független, de Jobbik-tag Katona Péterrel szemben, vagyis hallgatólagosan támogatja a jelöltet.

Azonban korántsem Mátészalka az egyetlen, ahol hasonló hallgatólagos szövetségek köttettek – derül ki a Magyar Nemzet csütörtöki cikkéből. Eszerint több helyen is hivatalosan független, vagy helyi egyesület színében induló jelöltek mögé egyaránt beállt az MSZP és a Jobbik is. Ez történt például Fonyódon, Balatonbogláron, Mesztegnyőn és Lengyeltótiban. Siófokon az MSZP-n és a Jobbikon kívül az Együtt-PM és a DK is támogatja Dr. Lengyel Róbertet.

Hasonló formációkra bukkant a lap több Békés megyei településen, például Battonyán, Kevermesen vagy Nagykamaráson.

A BAZ megyei Szakáldon viszont a jobbikos jelölt lépett vissza a hivatalosan független, de baloldali kötődésű Biró János javára. 

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2014. október 09. 11:50
Szavazzatok a Fideszre , a többi párt alkalmatlan az országvezetésére,nem magyarokat képviselik.
Valodi
2014. október 09. 11:17
Tisztelt Honfitársaink! A médián keresztül ránk zúduló információkból az a hamis kép rajzolódik ki, hogy csak pártokra lehet szavazni, az országos pártok versenyéről szól az önkormányzati választás is. A társadalom ketté, vagy még több részre szakadt. Álviták folynak a baloldal – jobboldal között, erőfitogtatások és fenyegetések. Csak rólunk, a mi ügyeinkről, önmagunk kormányzásáról nincs szó. Mások akarnak minket kormányozni. Szavazzunk a kisebbik rosszra? Szavazzunk a legerősebbre, mert úgyis az fog diktálni? Csak a Fidesz? Csak ez, csak az? Hamis kérdések ezek és csak hamis válaszok adhatók rá. Ha a Fideszre szavaznak, rányomják a pecsétet az egypártrendszerre. Ha az ellenzékre szavaznak, akkor is pártok martaléka marad a helyi ügyek eldöntése. Meddő testületi viták, kedvezményezett és büntetett települések. Kell ez nekünk? Arra biztatjuk Önöket, hogy mindenképpen menjenek el szavazni, de ne pártokra, hanem hiteles emberekre szavazzanak. Emberekre, akik megérdemlik a bizalmukat. Tegyék olyan emberek kezébe településük vezetését, akik függetlenek a hatalmi hálózatoktól, akik tetteikkel, életükkel már bizonyítottak. Ne engedjenek a Fidesz zsarolásának, melyben azt sugallják a plakátok és jelszavak, hogy csak az a település jár jól, ahol a Fideszre szavaznak. Széles körben elterjedt tévhit, hogy aki a falujának jót akar, az a kormánypártra szavaz. Ez tragikus tévedés! Aki a falujának, országának jót akar, az nem hozza vissza az egypártrendszert. Aki az ellenzékre szavaz, az igent mond a rendszerre, a pártok uralmára. Az Önkormányzat legyen valóban önkormányzat! Ott nincs pártoknak helye! Nekünk, az ott élőknek kell döntenünk a saját sorsunkról. A jövő most az Önök kezében van. Fontos, hogy elmenjenek, fontos, hogy megfontoltan döntsenek. Bátran hozzanak új arcokat az önkormányzatokba. Ez a szavazás lehet az első lépés ahhoz, hogy visszaszerezzük a szabadságunkat, és az országunkat. Élőlánc Magyarországért - Tisztesség és Emberség Szövetsége
S0ma
2014. október 09. 10:09
2006 ősze óta csodálkozom! Mégpedig azon, hogy a Fidesz-szimpatizánsokból lett jobbikosok mitől nem látják, hogy a pártjukat az MSZP és a szadesz hozta létre?
formaegy
2014. október 09. 09:24
Balmazújvárosban, Tiszavasváriban mi a helyzet Fidesz? Véletlenül az indulót a Fidesz és az MSZP támogatja. Vagy Karsait a nagy Fidesz gyalázót ki támogat? Érdekes mód a Fidesz. Lehetne még gyűjtögetni!!! A jelen választás a települések életéről szól. Ezzel nincs is semmi baj! Azzal viszont igen, hogy a Fidesz az ország politikájában teljes mellszélességgel azt teszi ami a ballibnek jó, amit a ballib akar! Gyáva nyilvánosságra hozni az ügynöklistát, gyáva igazi rendszerváltást csinálni, és magyarellenes szólás-vélemény nyilvánítás törvényeket hoz! Besúgókat emel be a kormányba, a MAZSIHISZ irányítja Magyarországot, gyáva módon az éj leple alatt állítja fel az áldozatok emlékművét, gyáva módon fel sem avatja! Ez a ballibes politika egész éves T. Fidesz! Ezzel a Jobbik támadással - hazug támadással - csak megerősítést ad a Fidesztől elfordulóknak, hogy a Jobbikra szavazzanak! Én is azt teszem! Aljas módon verte szét, és darálta be a jobboldali pártokat - a Jobbikot nem fogja! Akik nem képesek tovább lenyelni a hazug álságos politikájukat, akiknél betelt a pohár a Jobbikra fognak szavazni! Tavasszal -600ezer szavazó volt. Most mennyi lesz? Éppen azt csinálja a Fidesz, amit a ballib! Másokat gyaláz, hurcol meg, ahelyett, hogy azon gondolkodna el, miért is van mindez?! Miért fordulnak el egyre többen tőlük?! Szégyen gyalázat, hogy a ballibnek szabad pályát ad, egy jobboldali pártot meg tapos! Úgy, hogy semmivel sem különb a Deákné vásznánál!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!