Kövendy Zsolt, az MSZP egyetlen mátészalkai önkormányzati képviselője, a párt városi szervezetének alelnöke azt mondta az Indexnek: „képviselőtársam függetlenként indul. Nem a támogatását választottuk, hanem azt, hogy vele szemben nem indítunk jelöltet”. Azt is elismerte, hogy ez közvetve, „gyakorlatilag” Katona támogatását jelenti: „A város jobbításáért közösen tudunk dolgozni, ahogy eddig is, ugyanakkor nem folyunk bele az országos politikában zajló adok-kapokba”.
A szocialista önkormányzati képviselő egyértelmű nemmel felet arra a kérdésre, hogy a Jókai utca kifejezte-e a nemtetszését az üggyel kapcsolatban, mivel ez „hallgatólagos együttműködés”. A helyi Együttről és DK-ról Kövendy azt mondta: velük az egyeztetések megállapodás nélkül zárultak le.