Ruff Bálint minden szereplésével arra emlékeztet, a Tisza Párt lett a 2010-ben megbukott baloldal új pártja

A Partizán elemzője fontos szerepet kapott Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon környezetében, de Márki-Zay Pétert is támogatta.

A tegnapi választások eredményének ismeretében, ebben a szinte már egypártrendszerben (persze nem a kifejezés régi értelmében) tényleg nincs ellenséges tűz.
„A tegnapi választások eredményének ismeretében, ebben a szinte már egypártrendszerben (persze nem a kifejezés régi értelmében) tényleg nincs ellenséges tűz. Összezsugorodott az ellenzék, csak baráti tüzek maradtak. Egy ilyen baráti tűz áldozata lett átmenetileg Németh Zoltán is, akit Illés Zoltán távolíttatott el nemrég rendőri segédlettel a környezetvédelmi hivatal éléről. Hogy aztán főnixként támadjon fel újra, és a Győr-Moson-Sopron megyei elnöki poszt várományosa legyen. Egyben a megyét keresztülszelő választási óriásplakát-kampány mosolygós arca, azzal a felütéssel, hogy »Bízzon a Fideszben!«.
Örülök Németh Zoltán visszatérésének, mert igaztalanul távolították el akkoriban, és ha a baráti tüzek okozta sérülések ilyen látványos felépüléssel járnak, talán nem kell golyóálló mellényben járni Magyarországon.”