Megismételhetik a XV. kerületi választást

2014. október 16. 16:59

A XV. kerületi választási bizottság nem jogerősen igazat adott a Fidesz beadványának, és elrendelte a polgármester-, illetve két képviselőválasztás megismétlését. Gréczy Zsolt szerint a döntés gyalázat, és nagy baj lenne, ha a határozat másodfokon is megállna.

2014. október 16. 16:59

Az Index információi szerint a XV. kerületi választási bizottság helyt adott a Fidesz beadványának és úgy döntött, hogy meg kell ismételni a polgármesterválasztást és két helyi képviselőválasztát.

A Fidesz azt kifogásolta, hogy a győztes, DK-s Hajdu László és vele együtt két képviselőjelölt az összes ellenzéki párt jelöltjeként tüntette fel magát több internetes fórumon, illetve helyi újságban; valamint a programját bemutató választási hirdetésben is valótlanul állította, hogy a DK mellett az Együtt, az MSZP és tovább szervezetek is mögötte állnak jelölő szervezetként.

A Fidesz pénzbüntetést kiszabását is kérte, de a helyi választási bizottság első fokon annak a kérésnek adott helyt, hogy ismételjék meg a választást. A választási bizottság november 9-ére írta ki az új voksolást.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerint a döntés gyalázat, és nagy baj lenne, ha a határozat akár csak másodfokon is megállna. Megjegyezte: ilyen alapon akkor az összes létező kerületben és körzetben új választást lehetne kiírni.

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2014. október 16. 22:42
Szánalmas. Ha egy csepp eszük van az ellenzékieknek, kijelentik, hogy ők támogatták. Ez régen nem jogállam.
1120
2014. október 16. 22:16
Jájj...inog az egy szem dékás polgármester széke, ami a kretén Gréczy szerint gyalázat. Szerencsétlen balfasz.
Berecskereki
2014. október 16. 20:45
A Budapest Főváros XV. kerület Helyi Választási Bizottságának kivonatos határozata http://www.bpxv.hu/docok/onkvalasztas2014/hvb_kivonat_20141012.pdf
states
2014. október 16. 20:32
Az ügy pikantériája, hogy a helyi választási bizottság egyhangú döntést hozott, magyarán a DK szövetségesei is egyetértettek abban, hogy a DK csalt. Úgyhogy a baloldali show must go on.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!