Az MSZP-s Steiner Pál szerint érdemes Bodnárra szavazni

2014. október 10. 13:54

Érdekes fordulatot vett Bodnár Zoltán sajtótájékoztatója, amelyen a Liberálisok főpolgármester-jelölte kifejtette aggodalmát amiatt, hogy a volt MIÉP-tag Kocsis Máté lehet majd a későbbiekben Tarlós István utódja. Megjelent ugyanis az V. kerületi közös baloldali listáját vezető Steiner Pál, és arról beszélt: nem vesztegeti el szavazatát az, aki Bodnár Zoltánra adja a voksát.

2014. október 10. 13:54

A Liberálisok nyugtalanítónak tartják, hogy Tarlós István főpolgármester Kocsis Máté, a VIII. kerület fideszes vezetője személyében egy volt MIÉP-tagot nevezett meg lehetséges utódjának. Erről Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje beszélt pénteken, a budapesti Deák téren tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus a kormánypárt fővárosi „szegényellenes hadjáratának” vezéregyéniségeként jellemezte Kocsis Mátét, aki szerinte korábban részt vett a hajléktalanság betiltásában és „diszkréten cigányozott” Bayer Zsolt egyik írására reagálva. Bodnár Zoltán szerint jól mutatja a jobboldal jelenlegi állapotát, hogy Tarlós István utódja egy olyan személy lehet, aki 1999-ben belépett a MIÉP-be.

A liberális jelölt tájékoztatója végén az V. kerület közös baloldali listáját vezető Steiner Pál lépett oda Bodnár Zoltánhoz; elmondása alapján véletlenül járt arra. A szocialista politikus az újságírókkal közölte, Bodnár Zoltánt alkalmasnak tartja a főpolgármesterségre és úgy gondolja, nem vesztegeti el szavazatát, aki a vasárnapi önkormányzati választáson rá szavaz. A liberális jelölt erre reagálva úgy fogalmazott, a baloldali szavazók érzelmeihez sokkal közelebb áll saját programja, mint a Bokros Lajos által képviselt konzervatív irányvonal.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gepida
2014. október 10. 17:19
A Miép tagság súlyosabb bűn, mint az MszMp tagság. A Miép nyilvánvalóan több bűnt követett el, mint az Mszmp.
atila68
2014. október 10. 15:41
mielőtt beleolvasnék lenne egy kérdésem ami a következő kettő; - Ki az a Steiner? - Ki az a Bodnár?
csadtoselemér
2014. október 10. 14:31
Ez óriási show!!!!
Palánk
2014. október 10. 14:14
Hát, gyerekek, szerintem az is csoda számba megy, ha ezek bármit is megnyernek vasárnap! Ennyi zagyvaság még nem igen volt válaszátsi kampányban. Persze csodák mindíg vannak - főleg a ballib szavazók körében - úgyhogy, MINDENKI MENJEN EL SZAVAZNI!!!, nehogy a kényelem, ezt a katyvaszt segítse hatalomra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!