Az intézmény vagyonkimutatása nem volt szabályszerű, több esetben is megsértette a jogszabályokban és a belső szabályozásokban előírtakat. Az egyetem mérlegeiben a feltárt hibák összege minden évben meghaladta a számviteli jogszabályokban rögzített jelentős összeget - mutattak rá. Az ÁSZ az intézmény rektorának, valamint a felsőoktatásért felelős miniszternek fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük. Ennek végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzés keretében értékelheti.
A Műegyetemen hallgatói létszám a 2009-ről 2012-re – a felsőoktatás átlagosan 8,6 százalékos létszámcsökkenésével ellentétben – 4,3 százalékkal nőtt. 2012-ben a rendelkezésre álló helykapacitásának 79,7 százalékát használta ki az intézmény. A teljes kiadási főösszeg 2009 és 2012 között 132,4 milliárd forintot tett ki, amelynek finanszírozásához az egyetem 61,9 milliárd forint költségvetési támogatást kapott. Az intézmény költségvetési támogatása az ellenőrzött időszakban 9,3 százalékkal csökkent.
Az állami és egyházi fenntartású felsőoktatási intézményeket érintő számvevőszéki ellenőrzések célja annak megállapítása, hogy szabályos volt-e az intézmények pénzügyi és vagyongazdálkodása, a jogszabályi előírásoknak megfelelően működött-e belső kontrollrendszerük, az illetékes minisztérium szabályszerűen gyakorolta-e fenntartói és ágazati irányítói jogosultságait. Az ÁSZ a jelentéseket ütemezetten hozza nyilvánosságra.