Varga: Csökkenteni kell az újraelosztás mértékét

2014. szeptember 23. 17:21

Komoly kiadáscsökkentésnek előlegezett meg Varga Mihály, amikor a Napi Gazdaság konferenciáján bejelentette: a GDP 45 százalékára kell csökkenteni az államháztartás kiadási oldalát, és szűkíteni kell az újraelosztás mértékét.

2014. szeptember 23. 17:21

A Napi.hu információi szerint október 15-ig teljes kommunikációs tilalom van érvényben a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. Ezt a nyilatkozat-stoppot törte most meg Varga Mihály, aki a Napi Gazdaság konferenciáján beszélt arról: a GDP 45 százalékára kell csökkenteni az államháztartás kiadási oldalát, és szűkíteni kell az újraelosztás mértékét.

Idén várhatóan a GDP 50,6 százalékát teszi majd ki az újraelosztás mértéke, vagyis a kívánt érték eléréséhez a GDP 5,5 százalékát kitevő kiadáscsökkentést kell majd végrehajtani, ami 1700 milliárd forintos kiigazítást jelent. Ez megegyezik a Bokros-csomag keretében két év alatt végrehajtott hiánycsökkentéssel – írja a Napi.hu. 

A most Varga Mihály által bejelentett kiadási arányt sem egyszerre, hanem több lépésben, 2015-2017 között kívánja elérni a kormány, ami viszont még így is évi több mint 500 milliárdos kiadáscsökkentést jelent. A Napi.hu szerint ez egyébként a legpiacbarátabb lépés, hiszen nem hiánycsökkentésről – ami akár adóemelést is jelenthetne – beszélt Varga, hanem kiadáscsökkentésről.

A forint erősödött a bejelentés hírére.

Visszaszorítani a feketegazdaságot

Varga Mihály nem csak a kiadáscsökkentési tervekről beszélt a Napi Gazdaság konferenciáján, hanem elmondta azt is, mik lesznek a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendői. A miniszter szerint ezek kötött van a feketegazdaság további visszaszorítása, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítése, valamint a demográfiai kihívásokra való reagálás, a gyermekvállalást ösztönző intézkedés.

A nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság vállalati finanszírozást körbejáró keddi, budapesti konferenciáján kiemelte, hogy a kormány célja a fenntartható növekedés ütemének folyamatos emelése, ezzel párhuzamosan pedig a fiskális fegyelem, azaz a ciklus egészében a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt lévő államháztartási deficit fenntartása. Varga Mihály elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezése már folyamatban van. A tervezéskor figyelembe veszik, hogy a kormány várakozásai szerint csak némileg javul a nemzetközi gazdasági környezet, az Európai Unióban továbbra sem várható markáns növekedés, annak húzóereje inkább az Egyesült Államok és Kína lesz.

A miniszter a hazai gazdaságpolitikai teendőket részletezve elmondta: az utóbbi években szűkült a feketegazdaság, többek között az online pénztárgépeknek köszönhetően. Kifejtette, hogy már több mint 170 ezer online pénztárgép működik az országban, és arra számít a kormány, hogy még karácsony előtt lesz egy nagy "hullám", hiszen a csak szezonálisan működő egységek november-decemberben kötik be az online pénztárgépeket.

Varga Mihály kiemelte: már több mint 4 millióan dolgoznak, ami nagy eredmény. Magyarország élen jár az unióban a foglalkoztatás bővítésében, azonban a foglalkoztatottak száma még mindig elmarad a Magyarországhoz hasonló népességszámú országokban, például a Svédországban, Portugáliában vagy Csehországban mérttől. Elmondta, továbbra is cél a munkahelyek megtartása a járulékkedvezményeken keresztül a munkahelyvédelmi akció keretében, a közfoglalkoztatásra pedig továbbra is átmeneti eszközként tekint a kormány. Fontos, hogy az érintettek esélyt kapjanak a munkaerő-piacra való visszakerülésre. Jelenleg a közfoglalkoztatottak 8 százaléka talál munkát az elsődleges munkaerő-piacon – fejtette ki Varga Mihály. Hozzáfűzte: a közfoglalkoztatáshoz az eddiginél is hatékonyabb képzést szeretnének kapcsolni.

Előadásában kiemelte: hitelezés nélkül nincs beruházás, anélkül pedig nincs új munkahely. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi nagybankok hitelezési aktivitása 2008 ősze óta csökkent, míg a kisebb bankok, a hazai nagybankok, és a takarékszövetkezetek hitelezési aktivitása bővülni tudott. „Mégiscsak van jelentősége, hogy Magyarországon hazai tulajdonú bankok vannak, vagy pedig külföldi tulajdonú bankok leányvállalatai” – fogalmazott Varga Mihály. Varga Mihály jelezte: a kormány szeretné, ha a hazai kis- és közepes vállalkozások több hitellehetőséghez jutnának.

Átmenetileg az állami intézményeken keresztül bővítették a hitellehetőségeket, illetve elindult a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja, de a hosszú távú cél az, hogy a kereskedelmi bankok hitelezzenek. A miniszter megjegyezte, hogy a kormány a Magyar Bankszövetséggel és a bankokkal folyamatosan tárgyal ennek érdekében. Varga Mihály hozzátette: a takarékszövetkezeti integráció azt mutatja, hogy van még lehetőség a hitelezés bővítésére. Kiemelte: a kormány az adósságprobléma megoldása után gazdaságfejlesztési, beruházási és munkahelyteremtő programokat vár az önkormányzatoktól, s ezekhez, ha szükséges, segítséget ad.

Varga Mihály szólt arról is, hogy fokozatosan csökkenteni kell – 45 százalékra – az államháztartás kiadási oldalát, illetve szűkíteni az újraelosztás mértékét. Emellett folyamatosan mérsékelni kell az év végi államadósságot. Közölte, rugalmasnak kell lennie a kormánynak: ha olyan vonzó kamatígéret van, amely hosszú távon lehetővé teszi a kötvénykibocsátást, akkor azt ki kell használni.

A miniszter a célok között említette a beruházási ráta 20 százalék fölé emelését, amihez véleménye szerint jelentős segítséget ad az uniós támogatások átszervezése, és az, hogy a következő 7 éves időszakban rendelkezésre álló források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítják majd. Elmondta azt is, hogy sok visszatérítendő támogatású programot szeretnének kiírni.

Varga Mihály elmondta: az újraiparosítás továbbra is kiemelt szerepet tölt be a kormány gazdaságpolitikájában. Elsősorban az egészségipar, az elektronika, a logisztika, az élelmiszeripar, és a járműipar, ezen belül az elektromobilitás erősítése területén szeretnének olyan munkahelyeket Magyarországra vonzani, amelyek tartósan itt is maradnak.

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ppix
2014. szeptember 24. 11:27
http://hvg.hu/gazdasag/20140923_Orbanek_nem_eloszor_hitegetnek_minket
csuka
2014. szeptember 24. 09:25
Elvtársak mi minden problémát megoldunk! (Ami nélkülünk nem is létezne!)
ppix
2014. szeptember 24. 08:50
Minden régiós versenytárs ország államháztartásának GDP-hez viszonyított kiadási aránya 45% alatt van. Most 2014-ben. Magyarország jobban teljesít, hogyne.
ppix
2014. szeptember 24. 08:47
Kár hogy vizet prédikál és bort iszik, azaz hazudik, mint a fidesz általában. Gigantikus államosítások, mindenbe beleavatkozó, túlburjánzó állam, ez a fidesz. http://www.amipenzunk.hu/front/dream?country=PT Hogy a fenébe akarnák az állam gazdasági súlyát csökkenteni, amikor most jelentették be az eddigieken túl további közműcégek privatizációját???? Be van kódolva egy csomó jövőbeli veszteség a rendszerbe, az is állami kiadás lesz, csúszunk le a lejtőn. Államosítással még soha semmilyen rezsim nem ért el semmit, csak a birkák szopják be az újjáéledt kádárizmust...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!