Tiltakoznak a természetvédők az uniós-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény ellen

2014. szeptember 24. 14:39

Felfújható trójai falóval tiltakozott Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások ellen a Magyar Természetvédők Szövetsége szerdán Budapesten, a Parlament előtt – közölte a szövetség az MTI-vel. Szerintük az egyezmény számos rejtett veszélyt, kockázatot jelent élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi szempontból.

2014. szeptember 24. 14:39

A közlemény szerint a szövetség felállított egy felfújható trójai falovat, amellyel azt akarták szimbolizálni, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok között készülő egyezmény számos rejtett veszélyt, kockázatot jelent élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi szempontból. A szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy az egyezmény hatására a multinacionális cégek választott bíróság előtt beperelhetik a kormányukat, ha olyan szabályokat vezet be, amellyel veszélyeztetve látják profitérdeküket. A megállapodással növekedhet a génmódosított növények felhasználása Európában, így Magyarország génmódosítás-mentessége is veszélybe kerülhet – közölték.

A környezetvédők szerint a magyar kormánynak határozottan kellene képviselnie a nemzeti érdekeket, szemben a multinacionális vállalatokkal, ezért levelet írtak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek. A közlemény szerint a tervezett megállapodás veszélybe sodor minden olyan vívmányt, amelyeket az elmúlt évtizedekben a környezetvédelem és az élelmiszer-biztonság terén az ország elért. A közlemény idézi Farkas István Tamást, szövetség ügyvezető elnökét, aki kiemelte: a magyar kormánytól azt várják, hogy védje meg a nemzeti szuverenitást és az alaptörvényben rögzített környezeti jogokat a multinacionális vállalatokkal, és ha kell, az Európai Bizottsággal szemben is.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Locassen
2014. szeptember 24. 15:31
amúgy Magyarország megvétózhatja a megállapodást? csak hogy tudjam, milyen messzire nyúlik az árnyékunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!