Szijjártó: A kínai vállalatoknak Magyarország Európa kapuja

2014. szeptember 05. 12:03

A kínai vállalatok számára Magyarország lett Európa kapuja, idén pedig jó esély van arra, hogy a tavalyi után újabb rekordot döntsön a Kínába irányuló magyar export – mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken A keleti nyitás politikája című szemináriumon Budapesten.

2014. szeptember 05. 12:03

A kínai vállalatok számára Magyarország lett Európa kapuja, idén pedig jó esély van arra, hogy a tavalyi után újabb rekordot döntsön a Kínába irányuló magyar export – mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken A keleti nyitás politikája című szemináriumon Budapesten.

A Századvég Alapítvány, a Századvég Gazdaságkutató Zrt., és a Napi Gazdaság Kiadó közös rendezvényén Szijjártó Péter kiemelte: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy a 2010-ben elhatározott külgazdasági stratégia, a keleti nyitás keretében 2018-ra a magyar export egyharmada irányuljon az Európai Unión kívülre, a jelenlegi 21 százalékkal szemben.
 
Az államtitkár szerint ennek egyik fő pillére a Kínával való stratégiai együttműködés erősítése.
 
Dang Csia-hszüan, Kína volt miniszterelnök-helyettese, volt külügyminiszter hangsúlyozta: Kína örömmel működik együtt egy „új selyemút” kiépítésében, és keresi az együttműködési lehetőségeket a kelet-közép-európai országokkal, köztük Magyarországgal.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2014. szeptember 05. 15:03
"A kínai vállalatoknak Magyarország Európa kapuja" --- Mi meg a kapuban lábtörlő. CSAK A FIDESZ MAFFIA! CSAK A NYOMOR!
heep
2014. szeptember 05. 14:09
Szegény Szijjártó. Még néhány hét és ő is a pannon pumáról fog beszélni. Tényleg folyamatosan küzdi le magát a Kóka szintjére. És egyre eredményesebb ebben.
Stadionban láttalak meg
2014. szeptember 05. 13:03
Ennek a szijgyártónak olyan arrogáns és undorító csicska feje van hogy az IS igazán lefejezhetné nyilvánosan
Stadionban láttalak meg
2014. szeptember 05. 13:02
Zsombok nyomozott annó a móri ügyben is. Amiről a sok konzumidióta bekajálja hogy bankrablás volt, pedig vagy személy(eket) vagy iratokat tüntettek el A valódi tettes, N. László meg felakasztja magát a börtönben Jaj hagyjuk már, Andersen már meghalt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!