Szigetvári: Tarlós egyetlen igazi kihívója Bokros

2014. szeptember 30. 18:40

Az Együtt-PM társelnöke szerint tiszteletre méltó Falus visszalépése, és bízik abban, hogy hozzá hasonlóan a többi főpolgármester-jelölt is visszalép Bokros Lajos javára, aki szerinte Tarlós István egyetlen igazi kihívója Budapesten.

2014. szeptember 30. 18:40

Tiszteletreméltónak nevezte Falus Ferenc döntését, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől Szigetvári Viktor, az Együtt – A Korszakváltók Pártjának ügyvezető társelnöke kedden Gyulán, hangsúlyozva, „ettől kezdve minden erőnkkel támogatjuk Bokros Lajost”. Szigetvári Viktor sajtótájékoztatóján kiemelte: Bokros Lajos széleskörű tiszteletnek és közbizalomnak örvend. A társelnök elmondta, bízik abban, hogy a fővárosban a többi ellenzéki főpolgármester-jelölt is meggondolja magát, és visszalép Bokros Lajos javára. Tarlós Istvánnak egy igazi kihívója van, Bokros Lajos, aki a demokraták összefogásának vezetője – jelentette ki Szigetvári Viktor. Hangsúlyozta azt is, hogy Bokros Lajos tisztességéhez nem fér kétség, korrupciós ügy soha nem érintette. 

Szigetvári Viktor  a közös gyulai baloldali polgármesterjelöltet, Bod Tamást bemutató sajtótájékoztatón az Együtt önkormányzati választási programjának két hangsúlyos elemére hívta fel a figyelmet: a helyi közpénz felhasználásának átláthatóságára és a helyi nyilvánosság „demokratizálására”. Jelezte, hogy az október 12-ei választáson mandátumhoz jutó képviselőik már a képviselő-testületek első ülésén indítványozni akarják, hogy az önkormányzati szerződéseket tegyék fel az önkormányzatok nyilvános honlapjára. Kezdeményezik azt is, hogy az önkormányzati fenntartású sajtó kerüljön többpárti ellenőrzés alá.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint

A bankárok vacsorája: veszélyes csomag látott napvilágot Magyarországon, ez mindenkit érint
Tovább a cikkhezchevron

Bod Tamás polgármesterjelölt a sajtótájékoztatón kiemelte: a választások előtt nyilvános vitára invitálja jelölttársait. Hangsúlyozta: Gyulán „az egyetlen valós és érdemi alternatívát” jelentik a DK, az Együtt-PM és az MSZP közös polgármester- és képviselőjelöltjei, velük lehet leváltani a kormánypártok „helyi helytartóit”. Gyulából „nyugodt, klassz kisvárost csinálunk” – mondta.

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2014. október 01. 21:59
Ja, már nem a köjálos? Lemardtam, mióta?
Válasz erre
0
0
alex44
2014. október 01. 10:07
Bokros Lajos széleskörű tiszteletnek és közbizalomnak örvend.Remélem a választás éjszakáján ha a laja szerez olyan tíz százalékot, akkor majd egy élelmes újságíró megkérdezi e a fenti megjegyzéséről hogy akkor hogy is van ez?
Válasz erre
0
0
kukagyerek
2014. október 01. 09:00
"Szigetvári: Tarlós egyetlen igazi kihívója Bokros" ............ "Értelmes" város lehet ez a budapest! :)
Válasz erre
1
0
formaegy
2014. október 01. 07:40
Hogyan is van ez? Bokrossal a kutya nem áll szóba, mert mindenki tisztában van azzal, hogy egy politikai Q-va. Ahogyan írták már, csak akasztott ember nem volt. Most a hatalom reményének érdekében benyalnak Bokrosnak úgy, hogy még a töredékszavazatokat is átengedték. Kell-e még több bizonyíték arra, milyen gerinctelen, erkölcstelen a ballib? Kunhalmi meg szépen a kezére játszik Gyurcsánynak, hogy Medgyessy és Mesterházy után Tóbiást is megpuccsolja)))
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!