„Az Együtt-PM szövetség elfogadhatatlannak tartja, és azonnali fellépésre szólítja fel a parlamenti pártokat azt illetően, hogy hazánk ad otthont az »Európa Jövője. Nézőpontok a geopolitikáról, identitásról és nacionalizmusról« elnevezésű konferenciának. A rendező szervezet rasszista, nyíltan kiáll a fajelmélet mellett, igazgatójának álma pedig egy »fehér állam« létrehozása. Az eseményen előad többek között Alexander Dugin, Putyinhoz hű politikai ideológus, illetve Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő is, aki listát vezetne a zsidó származású képviselőkről.
Az Együtt-PM fel fog lépni, hogy ez a konferencia Budapesten ne kerülhessen megrendezésre és az ilyen rasszista, kirekesztő ideológiáknak hazánk ne legyen táptalaja. Ezért kezdeményezzük, első lépésben azt, hogy a Magyar Országgyűlés pártjai közös levél aláírásával fejezzék ki tiltakozásukat és elhatárolódásukat ettől a rendezvénytől.