Mircea Geoana, a kormány fő erejét képező PSD szenátora, aki román külügyminiszter is volt, úgy vélte, hogy az autonómia céljának hangoztatásával az RMDSZ az elszigetelődését kockáztatja a román és a nemzetközi politikai színtéren egyaránt. Geoana szerint az RMDSZ vezetői a mostani bonyolult nemzetközi politikai helyzetben felelőtlen módon „méltánytalan, irreális és elfogadhatatlan” célt népszerűsítenek.
A PSD Kovászna megyei szervezetének elnöke, Horia Grama úgy vélte, hogy az RMDSZ tervezete alkotmányellenes, és azt nem fogja elfogadni a román parlament. Hozzátette: ha sor kerül a decentralizációra, akkor azt az egész országban egyformán kell végrehajtani, és nem csak egy bizonyos régió számára kell biztosítani hatásköröket.
Andreea Paul, a román ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) első alelnöke a demokraták és a román liberálisok alkotta Keresztény-liberális Szövetség (ACL) nevében kijelentette: az RMDSZ tervezete alkotmány- és Európa-ellenes, szélsőséges nézőpontot tükröz és gyűlöletet szít. Úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ azon törekvése, hogy „párhuzamos társadalmat” építsen ki, sikertelen lesz.