Adott pár elegáns tippet Orbán Viktor a leendő német kancellárnak (Videó)
Két pontban fogalmazta meg intelmeit a magyar kormányfő.
Vitákat kavart az elmúlt időszakban a Népesedési Kerekasztal nyugdíjreform-javaslata, amely a felnevelt gyermekek számának függvényében emelné a szülők nyugdíját. A kritikusok a gyermektelenek büntetéseként és a családi életbe való beavatkozásként értékelték a koncepciót, a javaslattevők viszont igazságosabb és fenntarthatóbb nyugdíjrendszerre számítanak. Riportunk.
A Népesedési Kerekasztal gyermekvállalást és nyugdíjjogosultságot összekapcsoló javaslatától sokáig volt hangos a sajtó. Olyan vélemények is megjelentek, miszerint „nem kap nyugdíjat, aki nem szül gyereket”, illetve, hogy ezzel büntetni akarják a gyermekteleneket, és beavatkoznak a nők magánéletébe. Valójában azonban a koncepció szerint a járulékfizetés alapján járó nyugdíjt megkapnák a gyermektelenek is, és ehhez jönnének hozzá plusz pontok azoknak, akik három vagy több gyermeket neveltek fel – méghozzá „megfelelő” színvonalon, hiszen a javaslat azt a feltételt is szabná a pluszpontokhoz, hogy a gyermek legalább valamilyen szakképzettséget szerezzen.
Mi ez a javaslat?
A Népesedési Kerekasztal koncepciója három lábon áll, bár a sajtó csak az elsőt kapta fel: azt, hogy a felnevelt gyermekek után több nyugdíj jár. Emellett a koncepció tartalmaz járulékkedvezményt, és nyugdíjkorhatár-csökkentést is a gyermekesek számára. Kérdésünkre, hogy ezeket alternatívan vagy egyszerre kellene-e alkalmazni, a javaslat kidolgozásában részt vevő Botos Katalin közgazdász, a PPKE és a Szegedi Egyetem oktatója azt mondta: kombináltan kellene „használni” a három elemet. Ha most járulék-kedvezményt adunk, az most hat, ennyiben tehát a gyermekvállalást most segítő intézkedés lenne. Ugyanakkor most terhelné is az államháztartást, hiszen kiesést jelentene. A most bevezetett családi adókedvezményre is tekintettel így túl nagy további kedvezményeket nem lehetne adni ezen a téren, mert ez hiányozna az államháztartásnak – fejtette ki Botos.
A nyugdíjkorhatárról a közgazdászprofesszor az mondta: biztos, hogy ezek távlatilag emelkedni fognak, hiszen nő az idősek, csökken a fiatalok száma. Ehhez képest a majdani magasabb korhatárhoz képest viszont lehetne csökkenteni azokét, akik több gyermeket felneveltek, így hozzájárulva a járulékfizető réteg megteremtéséhez.
Visszatérő kritika volt a koncepcióval kapcsolatban, hogy nem alkalmas a gyermekvállalás ösztönzésére. Azonban nem is ez a célja – válaszolta a Mandiner kérdésére Benkő Ágota, a Népesedési Kerekasztal koordinátora. Mind mondta, ez a rendszer elsősorban egy igazságosabb nyugdíjrendszerről szólna. A Kerekasztal szerint a probléma az, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer csak a befizetett járulék alapján osztja ki a nyugdíjat, holott egyáltalán nem ez a nyugdíj egyetlen alapja. Ebből ugyanis a mostani nyugdíjasokat tartjuk el. A mi nyugdíjainkat majd a gyerekeink járulékaiból kapjuk meg, tehát a gyermekvállalás és a gyerekek felnevelése hosszú távon szintén egy fontos eleme a nyugdíjnak, amit a jelenlegi rendszer nem vesz figyelembe.
A jelenlegi vita viszont csak a gyerekszámra korlátozódik, holott nem is ez az egyetlen fontos tényező a nyugdíjban – kifogásolja Simonovits András, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója. Szerinte a gyermekneveléssel kapcsolatos összes kiadást biztosan nem kellene államosítani. Mint mondta, egyrészt nehézkes lenne a gyermeknevelés költségeit a szülők nyugdíjában megtéríteni, másrészt a koncepció eltekint attól, hogy a mostani rendszerben a nyugdíj inkább egy „késleltetett fizetés” , semmint egy állami transzfer, ezért sem szabadna gyerekszám szerint differenciálni.
Botos Katalin azonban hangsúlyozta: ha nem is az egyetlen, de nagyon fontos összetevője a nyugdíjrendszernek a gyerekszám, ugyanis ha nincs elég járulékfizető, akkor a központi költségvetésből kell a nyugdíjakat kiegészíteni, vagy akár csökkenteni is kell a nyugdíjakat. A felnevelt gyermek viszont csak akkor fog járulékot fizetni, ha lesz munkája, éppen ezért a koncepció azt is tartalmazza, hogy csak a szakképzettséget szerzett gyermek után járna a plusz-nyugdíj. „Egyszerűen azért építenénk be ezt az elemet, mert nagyon korlátozott a munkaerő-piaci kereslet a tanulatlan munkaerő iránt. Ma minden második 8 osztályt el nem végzett ember munkanélküli. A szakmunkások érettségizettek közül csak minden tizedik! S a felsőfokú végzettségűek közül csupán minden huszonötödik. A számok magukért beszélnek. Járulékot csak az tud fizetni, aki dolgozik. Dolgozni meg egyre inkább csak az tud, aki képzett” – magyarázta Botos Katalin. A koncepció által megkívánt képzettségi szintet egyébként a közoktatásban való részvétellel teljesíteni lehet – tette hozzá Benkő Ágota.
Simonovits András azonban képtelenségnek tartja a képzettségre vonatkozó kitételt. „Miért hasznosabb a magyar társadalomnak egy külföldi egyetemen tanító egykori magyar gyermek, mint egy tisztességesen dolgozó segédmunkás?” – teszi fel a kérdést, hozzátéve: „Aki azt hiszi, hogy egy cigány anya a nagyobb nyugdíj reményében fogja szakmunkásnak taníttatni gyermekeit, az előbb szoktassa le az elitértelmiségiek jelentős részét az alkoholizmusól”. Szerinte ezt „könnyebb mondani, mint csinálni”.
A javaslat mindenesetre hagyna időt a tervezésre és a taníttatásra is, a készítői ugyanis úgy számoltak: az új rendszer csak a negyvenévesnél fiatalabbakra vonatkozna, tehát sem a mostani nyugdíjasokat, sem a negyven év fölöttieket nem érintené. A negyven év alattiak viszont még tudnának alkalmazkodni a rendszerhez, ha akarnak: taníttatni gyermeküket vagy újabb gyermeket vállalni – fejtette ki Botos Katalin. Arra a kérdésünkre, hogy addig fenntartható-e a rendszer, és nincs-e már most késő, Botos Katalin úgy válaszolt: valóban késésben vagyunk, és ők már húsz évvel ezelőtt is ezt javasolták. De elvileg 2030-ig nincs probléma a jelenlegi rendszer működtetésével. Szerinte azért kellene a reformokat mielőbb bevezetni, hogy később se legyen.
A koncepcióval megegyező, a gyermeknevelés mellett a „minőségi nevelést”, a képzettséget is megkövetelő rendszer egyébként egyelőre nem működik máshol, de bizonyos, a gyermekszámot figyelembe vevő elemek más országok nyugdíjrendszereiben is megtalálhatók. Például Franciaországban 10%-os nyugdíjemelés jár a harmadik gyermek után. Csehországban épp kivezetik azt a rendszert, amely a nők nyugdíjkorhatárát gyermekenként egy évvel csökkentette – sorolta Simonovits András, és rámutatott: nálunk is beleszámít a szolgálati időbe a 0-3 éves korú gyermekek nevelési ideje.
Mi lesz az elváltakkal vagy azokkal, akiknek nem lehet gyerekük?
Gyakori és nem légből kapott ellenvetés a koncepcióval kapcsolatban, hogy manapság már egyáltalán nem speciális az az eset, hogy a szülők elválnak, így aránytalanul, nem egyenlő módon viselik a gyermeknevelés költségeit és az ezzel járó terheket, sőt újraházasodás esetén egy nem-szülő is adott esetben hozzájárul a gyermek felneveléséhez. A másik, hogy azok is rosszul járnának a javaslattal, akik bár szeretnének, de nem lehet gyermekük.
Benkő Ágota ezen ellenvetésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: Nincsen olyan szabály, amibe minden élethelyzet belefér. Nincsen átlagember, csak egyedi sorsok vannak. A szabályok ugyan a nagy átlagra készülnek, de az egyéni sorsokat egy finoman kalibrált, sokféle élethelyzetet figyelembe vevő szabályozás kezelni tudja – vélekedett Benkő. Botos Katalin hozzátette: ki lehetne számítani a töredékpontokat azoknál, akik kevesebbet fizetnek; s azoknál is meg lehet osztani a pontokat, akik új házasságban felvállalták házastársuk gyermekének további finanszírozását. „Nem mondom, hogy egyszerű kérdés, de igazságosabb irányba terelné itt is a társadalmi folyamatokat” – mondta a közgazdász.
Akiknek nem lehet gyermeke, azokkal egyáltalán nem akarnak kiszúrni – mondta el kérdésünkre Székely András, Három királyfi , három királylány mozgalom vezetője. (A mozgalom a Népesedési Kerekasztallal szorosan együttműködik, de inkább a gyermekvállalással kapcsolatos társadalmi hozzáállás, és nem a gazdasági vonatkozások állnak a fókuszában.) „Vannak adottságok. Nagyon szomorú, ha valakinek nem lehet gyereke, de ettől még ne legyen hátránya annak, aki el tudja ezt érni” – fogalmazott Székely.
Akinek nincs gyereke – mert nem akar vagy mert nem lehet neki –, az tegye félre a gyermeknevelésen megtakarított kiadásai egy részét, és így gondoskodni tud a tisztes időskori jövedelemről – összegezte Botos Katalin.
A megtakarításokkal kapcsolatban persze sokaknak beugorhat a magánnyugdíjpénztárak néhány évvel ezelőtti államosítása. Ha valakinek nincs gyereke, akkor megtakaríthatott volna a manyupon, amit viszont elvettek – erre a gondolatra bizonyára sokaknak kinyílik a bicska a zsebében. A kérdés viszont tulajdonképpen azt érinti, hogy alapjaiban milyen nyugdíjrendszert is akarunk?
Egyáltalán, jó-e a mostani nyugdíjrendszer?
A manyup megszüntetése védhető akkor, ha a jelenlegi, felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben gondolkodunk. Ugyanis amit a manyup-pillérbe utaltak, az mind a tb terhére történt, így ki kellett pótolni a tb-ből hiányzó pénzt, hogy a jelenleg esedékes nyugdíjakat fizetni tudják. Erre pedig hitelt kellett felvenni, de még ha ki is tudták volna pótolni az államháztartásból, akkor annak a központi költségvetés, tehát általában véve az adófizetők pénze lett volna az alapja – magyarázta kérdésünkre Botos Katalin, hozzátéve: „ahhoz, hogy ezt a nyugdíjpénztár-eltörlési történetet megérthessük, azt kell figyelembe venni, hogy a fizetett járulék valójában nem a miénk. Ez a szüleinké! Azért, mert felneveltek minket”.
A felosztó-kirovó rendszerben ez az összeg valóban a szüleinké. Azonban a manyup célja pont az lett volna, hogy a felosztó-kirovóról legalább részben áttérjünk a tőkefedezeti rendszerre, vagyis arra, hogy mindenki magának spórol – mondta el a Mandinernek Gabler Gergely, az Erste vezető makroelemzője. Szerinte nagyon rosszkor szüntették meg a manyupot: nagyjából húsz év alatt önfenntartóvá vált volna a tőkefedezeti rendszer, és tizenkét év után szüntették meg a manyupot, épp, amikor már túl voltunk a nehezén.
Ha már viszont a felosztó-kirovó rendszerben vagyunk kénytelenek gondolkodni, akkor jó ötlet a Népesedési Kerekasztal javaslata: egyrészt motivációs hatása is van, másrészt igazságosabb is – szögezte le az elemző. Mint mondta, ma nagyjából feleannyi tízéves van, mint ahány harmincéves, tehát amikor a mostani harmincévesek nyugdíjasok lesznek, akkor feleannyian kellene, hogy eltartsák őket, ez pedig nem fenntartható. Gabler szerint már most is késő megmenteni a rendszert, még ha most jönne egy nagy baby-boom, az sem biztos, hogy segítene, mert nemsokára nyugdíjba mennek a Ratkó-gyerekek.
Arra a kérdésünkre, hogy ha nem a gyermekvállalás motiválásával, akkor elméletileg még hogyan lehetne megmenteni a felosztó kirovó rendszert, Gabler Gergely több lehetőséget is felsorolt, amelyeknek azonban többnyire kevés a realitása. Az egyik megoldás a nyugdíjak csökkentése, amit azonban soha egyik politikai erő sem akar felvállalni – annak ellenére, hogy az átlagfizetésekhez képest nálunk rendkívül magasak a nyugdíjak: a fizetések mintegy 70 százalékát teszik ki. A másik a járulékok növelése, de már ezt sem nagyon lehet hova fokozni: most a fizetésünk 34 százalékát fizetjük ki nyugdíjjárulékként: ebből kell az átlagfizetés 70 százalékát kitevő nyugdíjakat összedobni, vagyis két járulékfizető tud egy nyugdíjast eltartani – úgy, hogy a járulékfizetők száma egyre csökken. Magyarországon így is több mint a bérköltség ötven százalékát fizeti az államnak a munkáltató egy munkavállaló után (tehát a nettó jövedelmünk kétszeresébe kerülünk), vagyis ha ez tovább nőne, az valószínűleg arra ösztönözné a munkavállalókat, hogy külföldre menjenek dolgozni. A harmadik megoldás, ami még viszonylag életszerű, a nyugdíjkorhatár emelése: ez Gabler szerint annyira nem nagy baj, hiszen nő az átlagéletkor, a mostani hatvanévesek munkaképessége sokkal jobb, mint a húsz évvel ezelőtti hatvanéveseké. Van egy vicc, mikor a nagymama azt mondja az unokájának : „Kislányom, én már dolgoztam a te korodban”, mire a gyerek: „én meg még fogok a tiédben”. Tulajdonképpen ez a felosztó-kirovó rendszer lényege – összegezte Gabler Gergely.
Kell-e „tartani” attól, hogy valóra váltják a Népesedési Kerekasztal ötletét?
Annak ellenére érte heves fogadtatás a koncepciót, hogy a kormány egyelőre elzárkózott az ötlettől. Az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin egy interjúban elejtette, hogy „az ötlet jogos elvárásokat fogalmaz meg”, amire kérdések özöne zúdult ellenzéki képviselők részéről a minisztériumra. Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára válaszul leszögezte, hogy nem terveznek változtatásokat a nyugdíjrendszerben, és továbbra is a „fenntartható és méltányos nyugdíjrendszer” a cél.
A minisztériumtól megkérdeztük, hogy végeredményben melyik a kormány álláspontja, és hogy szóba kerülhet-e egyáltalán a javaslat, valamint, hogy meddig fenntartható és mitől méltányos a jelenlegi nyugdíjrendszer. Azt a rövid választ kaptuk, hogy „a Népesedési Kerekasztal nyugdíjjal kapcsolatos javaslatairól a Kormány nem tárgyalt. A Minisztérium és a Kormány célja továbbra is egy fenntartható és méltányos nyugdíjrendszer, amely a munkával töltött éveket elismeri”. Ismételt kérdésünkre, hogy fog-e róla a kormány tárgyalni, nem kaptunk választ.
Mindenesetre a kormány eddigi politikájától nem állna távol egy ilyen koncepció, de úgy tűnik, az önkormányzati választások előtt nem részletezik túl az információkat. Az még mindig elképzelhető, hogy október 12. után kevésbé óvatos hangot ütnek meg a kérdésben.
A Népesedési Kerekasztal még nem kapott hivatalos visszajelzést a javaslat sorsáról – tudtuk meg Benkő Ágotától, a szervezet koordinátorától. Mint mondta, ők is a sajtóból értesültek arról, hogy a kormány egyelőre nem tervez változtatásokat, de szerinte nagyon jó, hogy továbbra is folyik vita az ügyben, mert „amikorra erről biztosan beszélni kell majd, addigra lefut egy társadalmi vita”.
Az üzenete is fontos
A javaslat nyilván egy határozott társadalmi üzenetet is tükröz – többek között ennek is köszönhető, hogy ekkora vihart kavart. Székely András, a Három királyfi , három királylány mozgalom vezetője elmondta: nyilván nem várják pusztán az évtizedekkel későbbi magasabb nyugdíj ígéretétől, hogy többen vállaljanak most gyereket. Az emberek a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” logikája mentén gondolkodnak, vagyis ilyen távoli ösztönzőkkel nem igazán lehet motiválni őket.
A gyermekvállalás előmozdításához elsősorban az lenne a szükséges, hogy a családtámogatási rendszer állandó legyen és a pártpolitikai harcokon felül álljon – szögezte le. Ugyanis a hirtelen, drasztikus változások hatása hosszú távon hamar visszafordul – elég a Ratkó-gyerekekre gondolni – viszont a hosszú távú anyagi előny, ha kiszámíthatósággal párosul, alkalmas lehet a demográfiai mutatók javítására. Székely szerint egyébként egyáltalán nem rossz a magyar családtámogatási rendszer, az igazi nagy hátránya, hogy kiszámíthatatlan.
A javaslattal kapcsolatban a szemléletváltást nevezte fontosnak: Székely szerint a jelenlegi rendszer és általában a társadalom nem értékeli az otthon végzett munkát, a javaslat pedig ezt építené be a rendszerbe; hogy nem csak a járulékfizetés, hanem a gyereknevelés is számít. A nők azt mondják, hogy „nem dolgozom, otthon vagyok a gyerekkel”, holott a gyereknevelés és a háztartás is munka, sőt! „Sokan azzal vádolnak minket, hogy visszazavarjuk a nőket a konyhába, viszont szerintem pont ők akarják kizavarni őket a konyhából” – fogalmazott Székely, aki szerint az a fontos, hogy a nőknek legyen lehetősége a konyhát és a gyereknevelést választani, ha azt akarják, és emiatt ne érezzék úgy, hogy a konyhában dolgozva kevésbé hasznos tagjai a társadalomnak, mint azok, akik az irodában dolgoznak.
Azokról a kritikákról, hogy a javaslat bünteti a gyermekteleneket, Székely András úgy vélekedett: a politikának mindig ki kell mondania, hogy mit tart fontosnak. „Van egy preferencia, amit mutatunk, és aki elfogadja a társadalmi normákat, amitől épül a társadalom, akkor ezt honoráljuk; ez nem jelenti azt, hogy a többieket semmibe vesszük, de egyszerűen nincs olyan, hogy ideológiamentes világ” – mondta Székely. Aki akarja, tegye önkéntes nyugdíjpénztárba a pénzét, „én mindenesetre inkább a gyerekeimre költöm, mert jobban bízok bennük, mint a mosolygó öltönyös emberekben”.