Orbán szerint konszenzus van a duális képzés ügyében

Az illiberális állam megvalósítása ez év július 26-a óta nyilvános miniszterelnöki direktíva. Sokan sokként, sokan legyintve élték meg a bejelentést, sokan egyszerűen csöndben maradtak, hiszen a Nemzeti Együttműködés – illiberális – Rendszerében ellentmondani nem lehet mindenhol, nem lehet mindenkinek. A vízió megvalósításán sajnos korábban is, azóta is sokan dolgoztak mind szavakkal, mind tettekkel. De jól értik, jól értjük-e a fogalmakat valójában? Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnökének demokrácia-értelmezése alapján biztosan mondhatjuk: ő például nem. A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja viszont pontos képet ad arról, mit is veszítünk el a liberális demokráciával. Írásukat változtatás nélkül közöljük. Azt már kezdjük megtanulni, mit jelent a kormánytöbbség számára az illiberális demokrácia. Rubovszky György, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke szerint nem mást, mint a többség diktatúráját a kisebbség fölött. Érdemes hát felidézni, mit is valójában a sokat kárhoztatott liberális demokrácia. A Helsinki Bizottság szerint a helyes társadalmi berendezkedés legalapvetőbb elvei a liberális demokráciában valósulnak meg. A miniszterelnök tusványosi beszédében azt mondta, hogy szakítani kell a társadalom liberális szervezési elveivel, mert ma olyan államok sztárok, amelyek nem liberálisak és talán nem is demokráciák. A beszédre adott reakciónkban azt írtuk: „Ha ilyen országok felé fordulunk a »versenyképesség« receptjéért, ha úgy szeretnénk »építkezni«, ahogy ők a maguk rendszereit kialakították és működtetik, akkor igen, mi, civilek valóban megpróbáljuk megakadályozni ezt az »építkezést«, mert ezt a magunk részéről rombolásnak tartjuk.” Úgy is mondhatnánk, hogy mi bizony a liberális demokrácia hívei maradtunk. Mit jelent ez számunkra? Azt a mély erkölcsi meggyőződést, hogy az emberi élet szabadság nélkül értéktelen. Hogy mindenki magában hordja a boldogulásának titkát, és a legnemesebb emberi feladat, hogy ezt megtaláljuk. Ezért az életünkre akkor lehetünk büszkék, ha ennek a kihívásnak megfelelünk. Az éremnek a másik oldala, hogy minél kevesebb a szabadságunk, minél kevésbé a mi választásunk az életünk, az annál kevésbé a sajátunk. Szabadság nélkül nincs erkölcs, nincs büszkeség, nincs érdem, és persze nincsen fejlődés sem. Mi abban hiszünk, hogy ember és ember között nincsen olyan erkölcsileg igazolható különbség, amely valamiféle rang alapján indokolna eltérő bánásmódot. Ezért mindenki élete és sorsa egyenlő tiszteletet és figyelmet érdemel, mindenkit megillet az emberi méltóság. A közösség természetesen elvárhatja a mások szabadságának biztosításához szükséges törvények tiszteletben tartását, a méltányos közteherviselésben való részvételt és végső esetben az állam megvédését. Ezen túlmenően az ember élete a sajátja. Ezen elvek alapján szerintünk minden ember alapvetően szabadon döntheti el, hogy például: a) családban boldog, vagy azon kívül, b) melyik nemű emberbe szerelmes vagy kivel él át szexuális örömöket, c) milyen munkát végez, d) milyen politikai eszméket oszt, e) ateista vagy vallásos, és milyen hitelveket vall, f) mit csinál a saját testével és így tovább. A liberális demokrácia ezzel az emberképpel áll összefüggésben, és a következőket jelenti. Egyrészt senki nem jogosult az emberek fölött hatalmat gyakorolni anélkül, hogy arra maguk az emberek tisztességes választási eljárás során felhatalmazták volna. A szabadságot korlátozó politikai hatalom forrása csak maga a nép, az egyenlő méltóságú állampolgárok közössége lehet – ezt jelenti a demokrácia. A demokratikus felhatalmazást nélkülöző hatalomgyakorlás nem legitim, nem más csupán, mint puszta kényszer. Akármire azonban nem lehet felhatalmazást nyerni még demokratikus választáson sem. Ennek oka egyszerűen belátható: a kisebbségnek teljesen mindegy, hogy egyetlen diktátor, az oligarchiák egyik csoportja vagy a többség veszi semmibe szabadságát és egyenlőségét. Ezért a többség hatalmát is korlátozni kell. A szabadság biztonságát szolgálja három liberális alkotmányos megoldás: joguralom, hatalommegosztás és emberi jogok. A joguralom azt az alapvető elvárást támasztja a politikai hatalom gyakorlóival szemben, hogy minden döntésüket a jövőre nézve alkotott jogszabályokra hivatkozva tudják igazolni. Ez kizárja a jogilag meg nem engedett kényszert és a visszamenőleges hatályú jogalkotással gyakorolt kényszert. A hatalommegosztás értelmében az állami hatalom nem összpontosulhat egyetlen politikai érdekcsoport kezében sem, az egymástól független állami intézményeknek egymást kell ellenőrizniük. Ha ez a követelmény nem érvényesül, semmi nem védi meg a polgárokat, de még a többséget sem a hatalmával visszaélő elittel szemben. Nem véletlen, hogy a legszörnyűbb politikai rendszerek a hatalom egységének elvére épültek. A szabadságot védő harmadik liberális alkotmányos megoldás az alapvető jogok védelme: az emberi szabadság olyan szféráinak meghatározása, amelyek korlátozására nincsen vagy csak kivételesen, alkotmányosan igazolhatóan van mód. Emiatt senkinek sincsen joga kényszerítő erejű indok nélkül korlátozni a védelemhez való jogot, a szólásszabadságot vagy önhatalmúlag börtönbe zárni valakit. Az egyenlőség elvéből következően pedig a közösség köteles arra törekedni, hogy minden tagja egyenlő esélyt kapjon szabadságának gyakorlásához. Ez az a terület, ahol mi elsősorban dolgozunk és – a kormány színezetétől függetlenül – jelezzük, ha a mindenkori állam átlépte azokat a kereteket, amelyeket az alapvető emberi jogok jelölnek ki számára, és ha nem teljesítette ezen jogok megvédése érdekében vállalt kötelezettségeit. Szerintünk az egyenlő méltóságon alapuló emberi szabadság erkölcsi elve ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen, mint a „Ne ölj!” parancsa. Meggyőződésünk, hogy a helyes társadalmi berendezkedés legalapvetőbb elvei sem lehetnek mások, mint a fent leírtak. Ezért maradunk tisztelettel: a liberális demokrácia hívei

Munka hadának a lépte dobog, Zendülő ének az égre lobog, Hajnali fényözön földre leszáll, Kézben a kéz és vállhoz a váll! Repülj te lángoló, tűzszínű zászló, Vezess az éjek éjén át, Vezess a harcra, sok sápadt arcra, Derítsd a hajnal bíborát! Száll a dalunk, szava ég fele tör, Láncban az építő harcos ököl Fáklyavivők kezén csörög a bilincs, Izzik a tűz, de ki szítsa, ma nincs. Lépj te a helyükbe, szítsad a lángot, És döngesd bátran a falat, Vagyunk egy jobb rend hű katonái, S leszünk a győztes élcsapat.

Amikor a kormány Tatabányát és környékét támogatja, akkor megint egy olyan térségre fordít nagy figyelmet, amit a szocializmus vitt jégre. Erőltetett és teljesen elhibázott ipari beruházásokkal. A működésképtelen iparágak helyett most várható, hogy olyan termelő egységek telepednek meg ott, ami biztos megélhetést fog nyújtani az ott lakóknak. Annak idején levitették a megnyitó ünnepségre a szenet az egyik Kom-Egom megyei bányába, az MSZMP pártbizottság utasítására, hogy legyen mit látványosan kitolni onnan, a megjelent TV-s elvtársak előtt. Ezen röhögött és dühöngött az egész megye. Igazi "szocialista" megoldás volt. Nagy látszat, propaganda, mögötte meg egy milliárdokat elherdáló fölösleges beruházás állott. Az ilyenekkel adósították el Magyarországot, még most is ezeknek fizetjük az árát.