Orbán: Csak a NATO-ban vagyunk biztonságban

2014. szeptember 05. 17:54

A NATO-csúcs után Orbán Viktor azt mondta: Magyarországra nézve csupa jó döntés született, és növelni fogjuk a katonai kiadásainkat.

2014. szeptember 05. 17:54

Jelentősen növelik Magyarország és Közép-Európa katonai biztonságát a walesi Newportban csütörtökön és pénteken tartott NATO-csúcstalálkozó döntései – közölte Orbán Viktor a tanácskozás után. Magyarország, csakúgy, mint a szövetség többi állama, növelni fogja katonai kiadásait, és a csúcstalálkozó résztvevői a NATO eddigi elvont biztonsági garanciáit lefordították a konkrétumok nyelvére.

Igazolva látom a magyar népnek azt a döntését, amikor népszavazással a NATO-csatlakozás mellett döntött” – jelentette ki a miniszterelnök. Leszögezte, hogy „Magyarország biztonságát csak és kizárólag a NATO keretein belül tudjuk garantálni”. A magyar hadsereg fejlesztésre szorul, de az is csak NATO-köteléken belül képes garantálni az ország biztonságát – jegyezte meg. A kormányfő hozzátette: a walesi csúcson csupa olyan döntés született, amely ezt a biztonságot megerősíti.

Mindenki növelni fogja katonai kiadásait, új eszközöket is beszerzünk. NATO-csapatok jelennek meg Közép-Európa térségében” – mondta. Kitért arra, hogy Magyarország jelentősen megerősíti a stratégiai szállítógépek bázisául szolgáló pápai repülőteret, valamint magyar katonák részt fognak venni a balti államok területén hamarosan megtartandó hadgyakorlaton.

A legfontosabb döntésnek ugyanakkor azt nevezte a miniszterelnök, hogy a NATO eddigi elvont, általános biztonsági garanciáját most – úgymond – lefordították a konkrétumok nyelvére. Ez azt jelenti, hogy a térség minden egyes érintett országa elkészíti az év végéig azokat a katonai terveket, amelyek abban az esetben lépnek életbe, ha közvetlen katonai fenyegetés érné ezeket az országokat. Ezzel a döntéssel Orbán Viktor értékelése szerint jelentősen megerősödött a NATO keleti szárnya, illetve Közép-Európa, valamint jelentősen megnőtt a térségben élő emberek biztonsága.

A katonai kiadások növelését illetően a kormányfő emlékeztetett arra: Magyarország már korábban bejelentette, hogy lépésről lépésre növeli biztonsági kiadásait. Most azt vállalta az ország, hogy ezt a tervet fel fogja gyorsítani, hogy milyen mértékig, a magyar parlamentnek kell majd eldöntenie – tette hozzá.

Az ukrajnai helyzettel, illetve Oroszországgal kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: a szankciók nem jók Magyarországnak, azok helyett tárgyalásos megoldásra, megegyezésre van szükség. Az ország biztonsága azonban más kérdés, független a mostani eseményektől - mondta a miniszterelnök. Ezt a biztonságot meg kell erősíteni, amihez az apropót a mostani események adják ugyan, de ezt már korábban is meg kellett volna tenni – mondta Orbán Viktor. A mulasztást szerinte az okozta, hogy „nem volt fenyegetettség, ami kiváltotta volna ezt a munkát”.

Azzal kapcsolatban, hogy az orosz média harckocsik Ukrajnának való szállításával vádolta meg Magyarországot, Orbán Viktor közölte: jelentést kért a honvédelmi minisztertől, és a jelentésből az derült ki, hogy „Magyarország nem szállít harcjárműveket sehova”.

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2014. szeptember 07. 16:47
Úgy mint Ciprus,orbán nagyon hülye,nem cswoda a grundon nem tanítanak történelmet!
Válasz erre
0
1
dobzselaci
2014. szeptember 07. 09:18
pocakos következetesség: az a halálom...
Válasz erre
0
1
Stadionban láttalak meg
2014. szeptember 07. 03:16
"„Igazolva látom a magyar népnek azt a döntését, amikor népszavazással a NATO-csatlakozás mellett döntött” – jelentette ki a miniszterelnök. " Hazudsz, nótórius hazudozó!! Még a hülye is tudja hogy az a szavazás ÉRVÉNYTELEN VOLT, akkor vitték le 25%-ra az érvényességi küszöböt mert tudták hogy nem megy el 50% Tényleg az lenne a megoldás hogy SENKI se menjen el szavazni . Ha csak max 1-200Ezren mennének el a szavazásokra, akkor ugathatnának hogy kérem az ország népe . a zsavazopólgárok blablabla Mi legitimáljuk a 24 éve tartó mutyit és csalást azzal hogy asszisztálunk a bűnöző "elitünknek"
Válasz erre
0
1
floki és a lábtörlő
2014. szeptember 06. 22:46
Kedves kommentelők 18 hónapot szolgáltam az akkori hadseregben anno 30 éve lassan ( sorállományúként ) már akkor sem volt igazán haderőnek nevezhető az egész , de most asszem az etióp hadsereg szintjén lehetünk , de lehet , hogy a fejlesztéseket követően már sámliról fogjuk fenyegetni a ránk támadó ellenségeket , de félre a tréfát , ki a fene akar itt háborút én a gyerekeim , és unokáim sorsát félve azt kell mondjam , hogy a józan NÉP biztosan nem
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!