Nekünk Gyurcsány kell?

„Nos, tekintettel az általa diktált ütemtervre, nyilvánvalónak tetszik, hogy a DK elnöke éppen ezt nem akarja. Neki sokkal előnyösebb, ha a folyamatok a jelenlegi irányba mennek tovább: az egyre szürkülő, immár Bajnai nélküli Együtt és a szervezetileg hanyatló, haláltusáját vívó MSZP mellett a DK – Gyurcsány Ferenc vezetésével, aki nem mellesleg az egyetlen valódi, vérbeli politikus ezen az oldalon, aki talpon maradt április után – lehet a legdinamikusabban fejlődő, legerősebb ellenzéki párt, mely parádés akcióival és lehengerlő rendszerellenzékiségével el tudja szipkázni az MSZP és az Együtt szavazóit (akik a másodlagos pártpreferenciákra vonatkozó kutatások szerint szavaznának is rá), s végső soron az ellenzék vezető erejévé válva magába olvaszthatja a még körülötte álló párttöredékeket. A pártelnök által a cikkben megálmodott nagy, egységes demokrata párt (melynek elnevezésére zavarba ejtően kézenfekvő a »Demokratikus Koalíció«) ezt célozza: Gyurcsány Ferenc legyen újfent a baloldal vezetője.

Hogy mi a probléma ezzel az elképzeléssel?

Az, hogy Gyurcsány Ferenc nem lesz még egyszer miniszterelnök Magyarországon. (…)

Népszerűségének restaurációja már csak azért sem valószínű, mert alig akad valaki Mihancsik Zsófián kívül, aki ebben segédkezne. A modern társadalmak politikai kommunikációjának egyik döntő eleme, hogy a politikusok meg tudják-e nyerni a véleményvezéreket, az értelmiségnek azt a rétegét, akikre az emberek tradicionálisan jobban/inkább hallgatnak, mint a politikusokra (hogy miért, az külön cikket érne meg). Gyurcsánynak ez jó ideig tökéletesen ment, s így a médiavilág hangulata az ő malmára hajtotta a vizet. Mostanra azonban a helyzet megváltozott: a legtöbben már nem állnak ki mellette. S lehet »értelmiségi fanyalgásnak« nevezni azt, hogy nem támogatunk olyasvalakit, aki kötésig beleáll az undorító, ijesztően machiavellista fölfogást tükröző Pásztor-ügybe, vagy aki kormányzása alatt a »legrosszabb Gyurcsány is jobb a legjobb Orbánnál«-szlogen pajzsával megengedte magának, hogy fütyüljön az értelmiség metsző kritikájára (»Ha megölöd a tökéletlen demokratát, akkor utat nyitsz a tökéletes önkénynek«, írja most is, kibontva a »nem vagyunk se angyalok, se ördögök« giccsét…), a tény attól még tény: nincs »Gyurcsány-váró« hangulat, és valószínűleg nem is lesz. Átlátunk a szitán. (…)

És nem: nem akarom őt eltiltani a politizálástól. Dehogy. Az »a diktatúrák és a diktátorok jellemzője«, ahogy helyesen le is szögezi. Csak azért javasolnám neki a visszavonulást, mert amit tesz, az hosszú távon eredménytelen (sőt a várthoz képest ellentétes eredménnyel jár, hiszen beleszorítja oldalát egy 20–25 százalékos »őfelsége ellenzéke«-pozícióba). Akárcsak Gyurcsány, én is a szabadság híve vagyok; minden politikai szereplő úgy próbálhatja meg tönkretenni magát és a közegét, ahogy akarja. De talán helyes, ha szóvá tesszük, hogy mi mivel jár.”