Karácsony pozitív fordulatot lát Falus kampányában

2014. szeptember 07. 13:49

Karácsony Gergely sajtótájékoztatón kifejtette: főpolgármester-jelöltjük kampánya „a kezdeti buktatók után pozitív fordulatot vett” és Falus már jobban kommunikál, sőt, a programja is jó. Karácsony Zuglóban indul a polgármesteri székért: rendet csinálna, ha győz.

2014. szeptember 07. 13:49

A PM társelnöke, Zugló polgármesterjelöltje vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: Falus Ferenc „kampányában volt egy pozitív fordulat”, és „a kezdeti buktatók után” sokkal sikeresebben kampányol és kommunikál. Falus programját a PM-es politikus jónak tartja.

Azt mondta, azért dolgoznak, hogy Zuglóban balközép győzelem szülessen az önkormányzati választáson, és erre véleménye szerint minden esélyük megvan. Az elmúlt négy év politikájával szemben van érdemi alternatívájuk – tette hozzá. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nincs olyan pártegyesítési szándékuk, amely szerint a baloldali pártok között olyan hosszú távú együttműködésnek kell lennie, amely közös pártot eredményez.

A reklámadóra vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy ez a cenzúra „kifinomultabb formája”, gazdasági értelme nincs, az egyetlen értelme, hogy „a szabad sajtó légkörét fogja vissza Magyarországon”. Véleménye szerint a Fidesz számítása nem jött be, csupán újabb haragosokat szerzett.

Karácsony Gergely Zuglóról szólva azt emelte ki, hogy a „Papcsák-Rozgonyi korszak” több területen is „káros örökséget hagy maga után”, ilyen a közbiztonság. Hozzátette: a statisztikák szerint a regisztrált bűncselekmények száma a kerületben az elmúlt négy évben csaknem a másfélszeresére nőtt. A politikus úgy vélte, mindez különösen a jelenlegi alpolgármester felelősségét veti fel, hiszen az ő szakterülete a közbiztonság. Rozgonyi Zoltán (Fidesz-KDNP) immár polgármesterjelöltként azzal kampányol, hogy rend lesz Zuglóban, ezzel maga is elismeri, hogy az elmúlt négy évben „a rendetlenség korszaka” volt jellemző a korszakra – vélekedett.

Közölte: átfogó programot dolgoztak ki a közbiztonság javítására. Ennek elemei között említette, hogy ingyenes szolgálati lakást biztosítanának annak a rendőrnek, aki a kerületbe költözve vállalja, hogy ott dolgozik, és a lakosok bármikor megkereshetik.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2014. szeptember 08. 21:30
Sokáig nem is értettem hogy miért az Együtt PM jelölte Falus (Lovas)Ferencet amikor az ő haverja vagy csak volt..együtt láttak bulizni annó Vadai Ágikával is...aztán rájöttem.. Gyurcsány felmérte Tarlós verhetetlen mert 4 év alatt többet és látványosabban költött a fővárosra mint az ő oldaluk 20 év alatt.. Szerintem Falus Gyurcsány Trójai lova..mindenki tudja ha most veszít a baloldal akkor már csak Gyurcsányban fogják látni a megmentőt aki legalább 70 ezer balos embert össze tud "ordibálni" .. Szerintem Gyurcsány javasolta azt az Együtt PM nek hogy jelöljék a totál alkalmatlan nevetséges figurát aki még strómannak sem volt jó a kórház privatizálásokhoz.. ez a sikeretlen balos összefogás Gyurcsány malmára fogja hajtani a vizet és egybe fognak kellni kénytelen kelletlen ismét azok akik tudva levőleg egy tőről fakadnak még akkor is ha most három pártnak álcázzák magukat.. Figyeljétek meg hamarosan még erősebb lesz Gyurcsány "Egypárt legyen a baloldalon" hangja akárhogy is nézzük Gyurcsány az egyetlen aki kitudja nyitni a balosok támogatók buxáját..őket nem a nép érdekli hanem a pénz...ne kelljen vissza menni "autófényezőnek"

Sinistra
2014. szeptember 08. 01:16
"Mit latsz Laca? Egy nagy ..."
Horpadt Bölény
2014. szeptember 07. 21:33
Fallosz Feri az idol,ugyan enyhén édeskés húgyszag lengi körül,a Corega azonban minden megold. Tüsszentés esetén marad a protkó,a precok meg megyen a Tenába.Istenem,ez a szerencsétlen elfajzott bal libbancs bagázs ebben a gusztustalan bácsiban látja a jövő emberét. Margiiiiiit - beöntést !!!! Éljen Tartós István, pardon Tarlós. Picsába a szénné égett, leszerepelt büdös bolsi inkontinens pöcsökkel! Leverjük őket, mint vak a poharat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!