A szobor áthelyezését korábban Rétvári Bence, KDNP alelnök és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kezdeményezte. Álláspontjuk szerint elfogadhatatlannak, hogy ma Magyarországon szobra lehet Karl Marxnak, annak az ideológusnak aki nyíltan antiszemita és rasszista nézeteket vallott.
Az IKSZ hétfőn a szobor elszállítását az MTI-nek úgy kommentálta, hogy azzal szimbolikusan is lezárult a posztkommunista korszak. A mai nap azt üzeni a fiataloknak, hogy a rendszerváltás után 25 évvel végre saját maguk alakíthatják a jelenüket és a jövőjüket – tették hozzá.
Az Európai Baloldal – Magyarországi Munkáspárt 2006 hétfői közleményében azt írta: azzal, hogy a Corvinus egyetem vezetése Marx szobrát „hétvégén, titokban, rohamtempóban távolította el” eredeti helyéről, a magyar hatalmi rezsim lemásolta azt az európai gyakorlatot, hogy a szegényellenes intézkedéseket titokban, zárt ajtók mögött hozzák meg és hajtják végre. Úgy vélték, aggályos, hogy a szobor eltávolítását akkor határozták el, amikor „a KDNP aktivistái hamis és szövegkörnyezetből kiragadott Marx idézetekkel kampányoltak a szobor ellen”.