Elfoglalt egy budapesti házat A Város Mindenkié csoport

2014. szeptember 27. 18:17

Egy húsz éve üresen álló, a szervezet szerint egy offshore cég tulajdonában álló épületet foglalt el szombat délután A Város Mindenkié csoport; a lakásban előadásokat tartanak és zenélnek. Az aktivisták arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy miközben sokan lakhatási gondokkal küzdenek, több százezer ingatlan áll üresen.

2014. szeptember 27. 18:17

A Város Mindenkié (AVM) csoport aktivistái és szimpatizánsai elfoglaltak egy közel húsz éve üresen álló épületet Budapesten. A civil szervezet közleménye szerint a VI. kerületi Benczúr utcai épület egy offshore cég tulajdonában áll. A házban mintegy hatvan aktivista van, akik azt szeretnék megmutatni, hogy milyen lehetőségek rejlenek egy üres épület hasznosításában – írták, hozzátéve: az épületben előadásokat tartanak és zenélnek.

Az AVM közölte: céljuk, hogy felhívják a közvélemény és a döntéshozók figyelmét arra, hogy ma Magyarországon a lakosság jelentős része lakhatási gondokkal küzd, valamint arra a több százezer üresen álló ingatlanra, amelyek nagy részét közpolitikai intézkedésekkel megfizethető bérlakássá lehetne alakítani. Megjegyezték: az önkormányzati választások közeledtével különösen fontosnak tartják felhívni a figyelmet erre a kérdésre.

A Város Mindenkié Facebook-oldalán közöltek szerint a helyszínre megérkezett a rendőrség és a kerület alpolgármestere is. Utóbbi arra kérte az aktivistákat, hogy távozzanak, az épülettel kapcsolatban pedig azt közölte, hogy azt a múlt héten életveszélyessé nyilvánították.

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kvasztics Fedor
2014. szeptember 28. 10:31
Ki fogja fizetni a házfoglalók által követelt szociális bérlakásokat, amikor egy társasházban a reális közös költség kb.150 Ft/m2, és akkor még nem mondtam sokat. Plusz rezsi. Azon kívül az üresen álló lakások nem hinném, hogy mind állami tulajdonban vannak, sok közülük az olyan társasházi lakás, ahonnét kihaltak a tulajdonosok, az örökösök pedig sokáig tartják, nem adják el azonnal. Azon kívül mitől lennének elfogadhatóak az anarchista megoldások, mások, akár az állam tulajdonának erőszakos elfoglalása? És még egy apróság: az államot máskor mindig háttérbe szorítók, most miért az államtól követelnek megoldást, miért nem a piactól?
atila68
2014. szeptember 28. 09:38
A lakásban jogszerűtlenül tartózkodnak, és bűncselekményt valósítanak meg. Ha én arra érkeznék meg szombat reggel a balatoni házamhoz, hogy a kertemben idegenek grilleznek, fürdenek a medencémben, és összesörözték a kanapémat a nappalimban akkor bizony kivenném a fegyverszekrényből a vadászpuskám, és megkérném őket, hogy távozzanak.
kuwiq
2014. szeptember 28. 09:26
azért ezen az életveszélyessé nyilvánításon el kéne gondolkozniuk a foglalóknak, pláne, mielőtt beraknak valami komolyabb norvég hangosítást bivaly basszusokkal
nyoooc
2014. szeptember 28. 07:09
A balszél sohasem tisztelte a magántulajdont.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!