Terror Magdeburgban: megérkezett a magyar kormány reakciója
„Európának végre fel kellene ébrednie”, „minden egyes merénylettel egyre később lesz” – mutatott rá Szijjártó Péter.
Újra vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szijjártó Péter külügyminiszter-jelölttel szemben az Együtt-PM és a DK. Azt akarják tudni, hogy Szijjártónak miből van három ingatlana és 82 milliós megtakarítása, mikor elvileg nincs más jövedelme a politikán kívül.
Két ellenzéki párt, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció (DK) is újra vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölttel szemben.
Az Együtt-PM az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a leendő tárcavezető három ingatlan mellett 82 millió forintos megtakarítást is összehozott úgy, hogy kizárólag politikusként, közpénzből van jövedelme.
„Szijjártó tavaly másfélszer annyi pénzt takarított meg, mint amennyit keresett. Ez (...) felveti annak gyanúját, hogy a miniszterjelölt illegálisan is szert tesz jövedelemre” – közölte az ellenzéki pártszövetség.
A DK is bejelentette, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Szijjártó Péter ellen. Gréczy Zsolt, a párt szóvivője közleményében szintén arra hivatkozott, hogy sajtóinformációk szerint a leendő miniszter jelentős vagyongyarapodást tudhatott magáénak az elmúlt években, annak ellenére, hogy a versenyszférában soha nem dolgozott, és nem volt tagja semmilyen gazdasági társaságnak. A DK is álságosnak találja, hogy a Fidesz politikusa több pénzt takarított meg, mint amennyit keresett.
Az idei országgyűlési választás előtt összefogott baloldali pártok februárban már kezdeményeztek vagyonnyilatkozati eljárást Szijjártó Péterrel szemben, ugyancsak arra hivatkozva, hogy a politikus megtakarítása többel nőtt, mint amekkora bevétele volt. Szijjártó Péter akkor sajtófőnökén keresztül úgy reagált: immár sokadszorra teszi világossá, hogy vagyongyarapodásának két forrása a fizetéséből megtakarított összegek és befektetéseinek hozamai. A KDNP-s Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának akkori elnöke nem kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást a fideszes parlamenti képviselő ügyében, mert – mondta akkor – meggyőzték a politikus által rendelkezésre bocsátott adatok.