Az AI a civil szervezetek zaklatásának beszüntetésére szólította fel a hatóságokat

2014. szeptember 10. 17:57

Az Amnesty International Magyarország arra szólította fel a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az egyesülés és a szólásszabadság jogát, a hatóságok pedig ne zaklassák a civil szervezeteket razziákkal.

2014. szeptember 10. 17:57

A szervezet ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében hétfő reggel házkutatást tartott az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában, és ott iratokat, számítástechnikai adatokat foglalt le. Aznap délben nyomozók jelentek meg a pályázati programot lebonyolító konzorcium egy másik tagjának, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak (DemNet) az irodájánál is.

Az Amnesty International Magyarország közlése szerint az Ökotárs elleni nyomozás alapja „a kormány hűtlen kezelésért és jogosulatlan pénzügyi tevékenységekért tett feljelentése”. Álláspontjuk szerint annak ellenére történt mindez, hogy az alapítvány pénzügyeit évente független könyvvizsgálatnak vetik alá, és eddig semmilyen szabálytalanságot nem tártak fel. Úgy vélik, a rendőrség az „Ökotárs teljes mértékű együttműködése ellenére” rendelte el a házkutatásokat, a razzia előzménye pedig a kormány több olyan lépése, amely „a magyarországi civil szervezetek munkájának hitelességét” igyekszik aláásni.

Hangsúlyozták: a civil szervezetek „létfontosságú feladatokat látnak el az emberi jogok, az oktatás, a környezetvédelem és a szociális ellátás területén”, ezért közleményükben felszólították a kormányt, hogy „tartsa tiszteletben az egyesülés szabadságát és a szólásszabadságot”. Hozzátették: a hatóságok „nem használhatják fel ezeket a razziákat a civil szervezetek zaklatására” és nyilvános hiteltelenítésére.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2014. szeptember 10. 21:12
Anyátokat buzeránsok! Lámpavasra mindet!
Eltünt
2014. szeptember 10. 20:51
Uzsora kamatra adott pénzek bűncselekmény.Norvégek pénzébe a szocik keze beléér.Jelentkezzen már aki a norvégek pénzéből kapott ,Igényelt pénzt vissza fizetették kamatostul,mi ebben az alapítványban a segítség.Norvégek a pénzüket kihelyezték kamatot pedig kiviszik.
Autofocus
2014. szeptember 10. 19:48
Tényleg aránytalan ez a fellépés. Aránytalan, rosszul időzített, és politikailag teljesen kontraproduktív. (őszintén, néhány hardcore, aktuálpolitikai témákban penge jobberen kívül ki van képben bármelyik szervezet háttérszálaival?) Na most, hogy a kisegérre nehéztüzérségi rohammal mentek, a közvélemény bamba, sodródó része vajon ki mellé fog állni?? Viszont szarkasztikusan kijelenthetjük, hogy ismét bebizonyosodott, az igazságszolgáltatásra semmiféle befolyása nincs a politikának, mert ha lenne, ekkora szamárságot biztos nem csináltak volna. :-)
Ellensúly
2014. szeptember 10. 19:42
Vajon az AI mikor veszi a fáradságot, hogy olyanokért emelje fel a szavát, akiket valóban vegzálnak, akár származásuk miatt is? Nem kell messzire menni, csak a szomszédba (szinte bármelyikbe).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!