KTI nekrológ

2014. szeptember 26. 14:36

Tartozunk az utánunk jövő generációknak is azzal, hogy az elhallgatások, csúsztatások, mi több hazudozások közepette legalább vázlatosan rögzítsük a KTI kialakulásának, felemelkedésének és bukásának általunk igaznak vélt történetét.

2014. szeptember 26. 14:36
Ángyán József

„»Seregesen senkik jönnek,
megrabolnak, elköszönnek
gúnnyal, szabadon,…
«

(Ady Endre, 1912)


Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy alapításának és sikeres működésének 24. évében, 
»hosszan tartó, súlyos« támadások után, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsának indoklás nélküli döntése és a SZIE Szenátusának ezt megerősítő határozata alapján, Orbán Viktor 3. kormánya, Balogh Zoltán felügyelő minisztersége, Tőzsér János rektorsága, Gyuricza Csaba dékánsága és Urbányi Béla mb. intézetigazgatósága idején, 2014. szeptember 30-án megszűnik a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés egyetemi képzési programjának hazai kidolgozója, gondozója, a határokon innen és túl ismert és elismert SZIE KTI. ()

Bár 2012-ben, VM parlamenti államtitkári megbízatásomról történt lemondásomat követően – feltehetőleg ettől nem függetlenül, sőt kormányzati hátszelet, állami bátorítást érezve – az Intézet gyengítésére irányuló törekvések érezhetően felerősödtek, ám mindezek ellenére a KTI, mint a SZIE fenntarthatósági képzési alapműhelye, egészen 2014 áprilisáig, az országgyűlési választásokig szakmai, oktatási, tudományos és gazdasági értelemben is az Egyetem egyik legműködőképesebb intézete maradt, a programjai iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekedett. Mindez világosan mutatta, hogy a minden tekintetben jól működő intézet átalakítására, még inkább megszüntetésére, - határon innen és túl, vidéki, közösségi, hallgatói valamint szakmai, felsőoktatási és K+F körökben egyaránt ismertté vált, jól csengő - nevének elvételére, tanszékei felszámolására észérvek nem hozhatók fel.

Ennek ellenére a dékán, Gyuricza Csaba a KTI-re vonatkozóan - a téma jelentőségéhez mérten döbbenetesen szűkszavú, a kari átvilágítás eredményeit valamint az Intézet megtartására és megerősítésére vonatkozó ajánlásait figyelmen kívül hagyó, indokokat egyáltalán nem tartalmazó, 2014. szeptember 5-én kelt, meglehetősen zavaros - megszüntető előterjesztést tett. Ebben szinte kizárólag - hihetetlenül primitív, jelmondatszerű, kommunikációs panelekben szokásos - meghatározatlan tartalmú általánosságok (»koherensebb, szakmailag egységesebb, összefüggő szervezeti egységek« létrehozása, meghatározatlan »átfedések megszüntetése«, a KTI »átalakításának« elkerülhetetlensége, mint a »kari szerkezet átalakításának első lépése«, tehát legfontosabbnak ítélt teendője) szerepeltek. Ezen »előterjesztés« alapján, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Tanácsa 2014. szeptember 11-i ülésén a KTI nevű intézet indoklás nélküli megszüntetéséről és tanszékei feloszlatásáról döntött. A döntést a Szenátus 2014. szeptember 24-i ülésén megerősítette, ezzel véglegessé tette, hogy a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete, a SZIE-KTI 2014. szeptember 30-án megszűnik, 24 éves története véget ér.

Nem lehetnek persze kétségeink afelől, hogy itt nem csupán egy dékán magánakciójáról van szó. Ahol a politika által delegált - az Egyetemen munkaviszonyban egyébként nem lévő - »tartótiszt« számoltatja be, irányítja, utasítja az intézmény vezetését, ott nem a dékáni magánakciók és még csak nem is a belső ármány, irigység és másokon átgázoló erőszak vezet ilyen értelmetlen, az értékeket leromboló, barbár pusztításhoz. Az pedig, hogy dékánként, a vezetői státusban maradásának egyfajta előfeltételeként éppen annak kell az Intézet megsemmisítését, nevének elvételét, tanszékei feloszlatását szánalmasan szervilis módon végrehajtania, önként magára vállalnia, aki környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomáját éppen ebben az Intézetben szerezte, ettől a műhelytől kapta, az az ő – talán általa még fel sem fogott – személyes, emberi tragédiája.

A KTI története ezzel úgy tűnik egyelőre véget ért. Szellemisége azonban volt hallgatóiban és mindazokban tovább él, akik az elmúlt negyedszázadban munkatársaival és programjaival így vagy úgy kapcsolatba kerültek. Az Intézet által képviselt irányt az élet igazolta, arra nemcsak itthon, de a világban is egyre nagyobb igény mutatkozik. El kell jönnie tehát hamarosan újra a KTI idejének. Szomorú persze látni azt, hogy miközben az »önsorsrontó« Gödöllőn egy ilyen program, közösség és intézmény, mint amit a KTI egyfajta bejáratott védjegyként jelentett, a ledózerolás sorsára jut, azonközben azok a hazai és külföldi egyetemek, amelyek akár 5-10 évvel is később eszméltek és fedezték fel az irány és képzési programja fontosságát, azok – mint például Debrecen, ahol Pepó professzorék, a szak hozzánk képest 5 évvel későbbi indításához, éppen Gödöllőről, az alapító KTI-től kértek és kaptak ajánlást – jövőt építenek erre, és karuk elnevezésében is büszkén viselik a környezetgazdálkodást. Nagy kár bizony az alkotó közösség ostoba szétverésével, a barbár pusztítással és az értékek lerombolásával okozott időveszteségért, az elvesztegetett előnyért. Úgy látszik nagyon gazdag ez az ország, hogy még ezt is megengedheti magának.

Végül határozottan le szeretném szögezni, hogy a fentiek személyes folyamatelemző, helyzetértékelő magánvéleményemet tükrözik. A tények rögzítését, értelmezését és a folyamat tanulságainak megfogalmazását lelkiismereti kötelezettségemnek éreztem, és a leírtak leginkább az utókornak szólnak. Ezzel egy olyan valaki folyamat-értékelését, véleményét ismerhette meg az olvasó, aki az átélt események ismeretének biztos tudatával rögzítheti a tényeket, mert maga is végigküzdötte és aktív közreműködőként, negyedszázadon át belülről követte egy ígéretes, új kezdeményezés, a KTI sorsát, indulásának, felemelkedésének és lerombolásának folyamatát.

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2014. szeptember 29. 13:38
Magyarország szarráválása – szemelvények az elmúlt 100 év termőföld-ügyeiből. VI. törvény 1945-ből: "A földreform végrehajtása életbevágó nemzeti érdek és gazdasági szükségesség. A nagybirtokrendszer megszüntetése után Magyarország mezőgazdasága erős, egészséges és termelőképes kisbirtokokon (max 100 hold) fog nyugodni, melyek a birtokosok telekkönyvileg bejegyzett magántulajdonát képezik." Németh László a Horthy-korszakról: „Különösen a kisemberek bizonyították be, hogy a magyar gazdaságilag is tehetséges nép. A halogatott földreform ellenére százezrek szakítottak le maguknak egy darabka földet, amelybe szorgalmuk beleölhették. Jól gazdálkodó kisbirtokok, kertek ezrei lepték el az országot. Nem véletlen, hogy épp ebben az időben merült fel a Kert-Magyarország terve: a szövetkezett minőségi gazdaságokból fölépített, okosan iparosított, kertész-színvonalon álló gazdáktól megművelt magyar föld látomása.” Dr. Ángyán József 2005-ből: „Ez a három hét a magyar társadalom újraéledésének történetében lesz fontos. Rá kellett döbbenteni ezt a népet, hogy ha nem tesz valamit az ellen, ami körülötte zajlik, vége van. Hál istennek, a magyar gazdatársadalom volt, aki ezt megtette. Nem sokan adtak volna egy fillért sem azért, hogy ebbõl a demonstrációból valami történik. Megtörtént ez a csoda, mert elhittük, hogy képesek vagyunk rá.” Erős Magyarország - A FIDESZ programja 2007-ből: "...A Fidesz – az uniós szabályozással és gyakorlattal egyezően – a helyi, regionális termelésre, értékesítésre, valamint a kistermelői élelmiszer-előállításra úgy tekint, mint a vidéki lét és a biztonságos élelmiszer-ellátás alapjára.... A kisebb gazdaságokban a növényi és állati termék előállítása környezetbarát módon megoldható, jelentős mennyiségű, egyébként megsemmisítésre ítélt anyag az ilyen gazdaságok termelési folyamataiban fölhasználható." A Fidesz Alaptörvény 2013-ból: P)cikk (2): "... az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre és a családi gazdaságokra ... vonatkozó szabályokat sarkalatos törvény határozza meg." ???? 1918? 2014? „Az új Városháza termében most már halált mondtak a kisbirtokrendszerre és a földosztásra. A földosztás még valamennyire birtokban hagyta volna a magyarságot. De ez késleltetné az újfajta országhódítók terveinek a megvalósulását. Ők tehát központosítani akarnak, Budapestről kormányzott termelési integrációkat követelnek, melyeknek élére, az elkergetett magyar „földesurak” helyett, olyan egyéneket kell állítani, akik ennek az új Magyarországnak a szellemével vannak áthatva...”
Gödöllői
2014. szeptember 27. 19:33
A szervezeti átalakítás az egyetem belügye szerintem. Mint ahogyan Ángyán professzor úr is írja, a KTI-vel kapcsolatos előterjesztést megszavazta a Kari Tanács és a Szenátus is. A KTI-t amúgy már jó ideje nem is a Professzor Úr vezeti. A KTI 6 tanszéke pedig nem szűnik meg, hanem 2 önálló intézetbe lesznek szervezve.Egy másik karon tavaly például szervezési-gazdálkodási okokból a dékán 8 intézetet szervezett át 4 intézetbe. Akkor senki sem kiáltott ördögöt. Talán ebben az esetben is érdemes lenne megfontolni, hogy ez az átszervezés esetleg egy racionális gondolat a kar részéről!
kuwiq
2014. szeptember 27. 12:45
ez van de a tanszékek megmaradnak, ha más intézetekbe kerülnek is
Peter8811
2014. szeptember 27. 06:55
Ángyán elvtárs, Dávid Ibi néni is most gondolkodik azon hol baszta el a baloldali jobboldaliságát. Lehet, hogy az ő ángyán is megfordult a Bokros?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!