Terror Magdeburgban: megérkezett a magyar kormány reakciója
„Európának végre fel kellene ébrednie”, „minden egyes merénylettel egyre később lesz” – mutatott rá Szijjártó Péter.
Novák Előd szerint a vagyonosodási és vagyonnyilatkozati vizsgálat mellett a nemzetbiztonsági bizottságot is össze kellene hívni, hogy kivizsgálják: Szijjártó összekapcsolta-e a keleti nyitás politikáját a keleti bankszámlanyitással is.
A Jobbik vagyongyarapodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást szorgalmaz az Országgyűlésben Szijjártó Péter ingatlanvásárlása miatt. Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke szombaton azt is közölte az MTI-vel: az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kérik annak kivizsgálására, hogy a külgazdasági és külügyminiszter „összekapcsolta-e a keleti nyitás politikáját a keleti bankszámlanyitással is”, illetve „milyen idegen érdekek kiszolgálásából” származhat a vagyona.
A jobbikos politikus szerint azt is meg kell vizsgálni, hogy Szijjártó Péter szerzett-e a magyaron kívül más útlevelet. Novák Előd egyúttal bírálta, hogy a kormánypárt korábban leszavazta a kötelező vagyongyarapodási vizsgálatról szóló javaslatát.
Az idei országgyűlési választás előtt összefogott baloldali pártok februárban már kezdeményeztek vagyonnyilatkozati eljárást Szijjártó Péterrel szemben, arra hivatkozva, hogy a politikus megtakarítása többel nőtt, mint amekkora bevétele volt. Szijjártó Péter akkor sajtófőnökén keresztül úgy reagált: immár sokadszorra teszi világossá, hogy vagyongyarapodásának két forrása a fizetéséből megtakarított összegek és befektetéseinek hozamai.
Csütörtökön pedig azt közölte Fülöp Judit az MTI-vel: a tárcavezető házvásárlásának forrásai közül 68 millió forint a miniszter saját megtakarításaiból, 10 millió forint felesége megtakarításából, szintén 10 millió forint felesége szüleitől, 79 millió forint pedig a miniszter szüleitől származik, 45 millió forintot kölcsönként, 34 millió forintot pedig ajándékként kapott.