A jegybanktörvény szerint az MNB elsődleges céljának teljesítése esetén támogatja a kormány gazdaságpolitikáját. Ennek keretében került sor többek között az alapkamat csökkentésére, a növekedési hitelprogram elindítására, és a jegybank társadalmi felelősségvállalási programjának megvalósítására – áll a közleményben.
A Magyar Nemzeti Bank a jegybanki eszközrendszert és forrásokat – elsődleges céljának és alapvető feladatainak veszélyeztetése nélkül – továbbra is a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható gazdálkodás elvének érvényesítésével működteti, arra törekedve, hogy a központi költségvetésnek a jegybank felé fennálló térítési kötelezettsége ne keletkezzen, vagyis ne terhelje az adófizetőket, hangsúlyozza a jegybank közleménye.
Az MNB közpénzből gazdálkodik, döntéseivel – így például alapítványai létrehozatalával – az MNB közvagyont, nemzeti célokat szolgáló közösségi vagyont teremt – írják a közleményben, hozzátéve, hogy a jegybank minden beszámolási kötelezettségének rendre eleget tesz.