Karácsonyi ajándék leplezhette le Szoboszlai esküvői tanúját (VIDEÓ)
Mutatjuk a kapcsolódó videót.
A Himnusz hangjaira, katonai tiszteletadás mellett, szakadó esőben felvonták Magyarország nemzeti lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren szerda reggel, az augusztus 20-i állami ünnepen.
A központi ünnepi rendezvények nyitóeseményén részt vesz Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a kormány több tagja, köztük Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki beszédet mondott, valamint közéleti személyiségek, a diplomáciai testület tagjai és katonai attasék. A lobogó felvonása után honvédtisztjelöltek teszik le katonai esküjüket. Az érdeklődőket katonai bemutatókkal és zenével várják a Kossuth térre.
Hende: Jól kiképzett, fegyelmezett honvédek kellenek
Csak elkötelezett, a szakmájukat jól értő, jól kiképzett, fegyelmezett honvédek képesek érdemben tenni a hazájukért - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédtisztjelöltek ünnepélyes, augusztus 20-i eskütételén szerdán a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament épülete előtt. Hozzátette: „tudnunk kell azt is, hogy csak a nemzet által szeretett és az állam által megbecsült honvédség lehet sikeres”.
A miniszter arról beszélt, a világ nem lett sem békésebb, sem kiszámíthatóbb, ma sem tudjuk, mit hoz a jövő. Minden hadseregnek fel kell készülnie. A honvédelmi tárcavezető kiemelte: csak az az ország élhet szabadon, csak az a nemzet maradhat meg, amely képes gondoskodni a maga védeleméről. Hende Csaba a 119 leendő honvédnek azt mondta: „a nemzet bízik bennetek és ti is bizton számíthattok a magyar államra, szolgáljatok a hazáért mindhalálig”.