Tagtoborzó kampány indított az Együtt

2014. augusztus 28. 12:15

Tagtoborzó kampányt indított az Együtt - a Korszakváltó Pártja; a három nappal ezelőtt indult kampányban már több mint százan csatlakoztak - ezt Szigetvári Viktor, a párt ügyvezető társelnöke jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

2014. augusztus 28. 12:15

Tagtoborzó kampányt indított az Együtt – a Korszakváltó Pártja; a három nappal ezelőtt indult kampányban már több mint százan csatlakoztak – ezt Szigetvári Viktor, a párt ügyvezető társelnöke jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.Szigetvári szerint az Együtt egy olyan politikai közösség, amiben fiatalok és idősek, városiak és vidékiek együtt tudnak dolgozni és hisznek abban, hogy ezt az országot meg lehet változtatni.

Ismertetése szerint elsősorban a Facebook közösségi oldalon és az interneten toboroznak, de szórólapokon is kampányolnak az önkormányzati kampány részeként, továbbá az aláírásgyűjtések során is gyűjtenek párttagokat. Szigetvári Viktor úgy fogalmazott: nem gondolják, hogy tízezrével csatlakoznak majd a pártjukhoz, de az a céljuk, hogy jövő év végére a 2000-3000 főt is meghaladja a jelenleg mintegy 200-300 fős tagság. Azt mondta: a tagtoborzó kampány során egy modern párt beszél arról amiben hisz, nem a szövetségi politikájával foglalkozik, hanem a saját elveiről szól. Előrevetítette azt is, hogy az önkormányzati kampány végén a tagtoborzás eredményéről beszámolnak.

Újságírói kérdésre, miszerint a Magyar Nemzet csütörtökön arról számolt be, hogy nincs pénz Falus Ferenc főpolgármester-jelölt kampányára, Szigetvári Viktor azt mondta: megalapozatlanok a lap információi. Hozzátette: „az tény, és való, hogy annyi pénzünk nincsen, mint a Fidesznek a kampányra”, de hozzátette: Falus Ferenc kampányát támogatják az őt támogató szervezetek, korábban az MSZP, a DK és az Együtt-PM írásbeli megállapodást kötött, hogy ezt azonos arányban finanszírozzák. Hozzátette: vannak pénzügyi nehézségei az ellenzéki oldalnak, de a rendelkezésre álló forrásokból tisztességesen költenek közösen.

Azt mondta: a szórólapokat, plakátokat gyártják, az óriásplakátokról azonban azt mondta: azokkal kapcsolatban sok nehézségük volt tavasszal és lesz az ősszel is. Hozzátette: az Együtt nem tudott óriásplakátot foglalni az önkormányzati kampányra, se vidéken, se Budapesten. Úgy fogalmazott: ebben pénzhiány is szerepet játszott, de a felületek elérhetőségével is problémájuk volt. Szigetvári Viktor az óriásplakátoknál fontosabbnak nevezte azoknak a fatábláknak a hiányát, amelyekre szabadon kihelyezhetők a plakátjaik.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sersem4
2014. augusztus 28. 21:38
"Szigetvári Viktor úgy fogalmazott: nem gondolják, hogy tízezrével csatlakoznak majd a pártjukhoz, de az a céljuk, hogy jövő év végére a 2000-3000 főt is meghaladja a jelenleg mintegy 200-300 fős tagság." Most akkor KÉTSZÁZAN,vagy akár HÁROMSZÁZAN is vannak? Elférnek egy tömött csuklós buszon....
kitiltott
2014. augusztus 28. 19:56
....a jelenleg mintegy 200-300 fős tagság. a világ legnagyobb szarkeverői..az biztos
balbako_
2014. augusztus 28. 16:54
Talán a norvég alap segíthet...
paraklétosz
2014. augusztus 28. 16:10
Kevés a lóvé? Grátisz tanács: szedjetek tagdíjat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!