A Mazsihisz kedd este közölte az MTI-vel, hogy a Mazsihisz, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), valamint tizennégy zsidó szervezet vezetői megállapodtak abban, hogy milyen témákat javasolnak a kormány által összehívott Zsidó Közösségi Kerekasztal legközelebbi ülésére, és javaslataikat levélben fogják eljuttatni a kormánynak. A Heisler András Mazsihisz-elnök által aláírt levélben négy témajavaslat szerepel: a Sorsok Háza projekt jövője, az oktatás területén kialakított és eredményes együttműködés továbbfejlesztése, a zsidó civil élet támogatása, valamint a progresszív zsidó egyházak státusának megvitatása.
A levél szerint a keddi egyeztetésen a résztvevők a Sorsok Háza projekttel kapcsolatban úgy foglaltak állást, hogy amennyiben nem kapják meg a kiállítás részletes forgatókönyvét, annak tartalmáért nem tudnak felelősséget vállalni. A zsidó szervezetek kérik, hogy a kiállítás oktatási anyagainak elkészítésébe vonják be az általuk felkért szakembereket is, egyben „felajánlják szakmai segítségüket azok összeállításában” – írja Mazsihisz elnöke.
Heisler András szerint a zsidó szervezetek fontosnak tartják, hogy a kiállítás tárlatvezetőinek képzésében és kiválasztásában szerepet kapjon „a zsidó oldal”. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem képviselője ennek érdekében „külön képzési forma beindításának megszervezését is felajánlotta” – olvasható a levélben.