Veres Gábor azt mondta, a résztvevők korábban hosszasan egyeztettek és a következő időszakban ki fog derülni, hogy „ezek a pártok igenis tudnak együttműködni, fognak is együttműködni”, ugyanis közös pont Tarlós István főpolgármester leváltása. Egy újabb felvetésre reagálva, amelyik arról szólt, hogy az Együtt-PM korábban bejelentette, mindenképpen megállapodnak a Demokratikus Koalícióval (DK), a szóvivő látott esélyt arra, hogy egy ilyen megállapodáshoz kedden csatlakozhat az MSZP is.
Az Index péntek este írt arról, hogy a budapesti szocialisták több ponton átírták a három párt között született megállapodást, például egyes kerületben lecsíptek még maguknak egy kis darabot a pozíciókból: Óbudán egy, Angyalföldön kettő, Zuglóban négy önkormányzati képviselői körzetet vettek vissza az Együtt-PM-től és a DK-tól. Erre reagálva szombaton az Együtt-PM arra szólította fel az MSZP-t, hogy ne veszélyeztesse az ellenzék budapesti megállapodását. A párt az MTI-hez eljuttatott közleményében megdöbbentőnek nevezte, hogy a szocialista párt budapesti szervezete egyoldalúan átírta a budapesti önkormányzati együttműködésről szóló megállapodást, a Demokratikus Koalícióra és az Együtt-PM Szövetségre nézve hátrányosan.