Légvédelmi rakétarendszerről szerződtek a Honvédelmi Minisztériumban

2014. augusztus 19. 14:10

A Mistral légvédelmi rakétarendszer 2016 és 2018 közötti képességnövelő bővítéséről kötöttek szerződést a Honvédelmi Minisztérium (HM) Védelemgazdasági Hivatala és az MBDA France képviselői kedden, Budapesten.

2014. augusztus 19. 14:10

A Mistral légvédelmi rakétarendszer 2016 és 2018 közötti képességnövelő bővítéséről kötöttek szerződést a Honvédelmi Minisztérium (HM) Védelemgazdasági Hivatala és az MBDA France képviselői kedden, Budapesten. Az erről szóló dokumentumot Didier Philippe, a gyártó MBDA France első alelnöke és Balla Tibor ezredes, a HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgató-helyettese írták alá a HM-ben.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a Magyar Honvédség (MH) 1997 óta alkalmazza a Mistral M2 rakétákat ATLAS indítóállványon országvédelmi feladatokra, és a szövetségi rendszerekbe felajánlott erők védelmére. A rakéták technikai fejlődése miatt azonban szükségessé vált a Mistral rendszer korszerűsítése.

Az új szerződés értelmében a Magyar Honvédség már meglévő M2 típusú rakétáit – a HM Arzenál Zrt. közreműködésével – a kor színvonalának megfelelően felújítják. Ezen felül pedig nagyobb lőtávolsággal, jobb zavarvédelemmel és hosszabb üzemidővel rendelkező M3 típusú rakétákat szerez be a honvédelmi tárca. A rendszerszintű alkalmazás érdekében új típusú „MATIS MP3” hőkamerákat, gyakorló berendezéseket, alkatrészeket, akkumulátorokat is kap a honvédség.

A fejlesztés kapcsán a HM olyan, több évig tartó ütemezett konstrukciót dolgozott ki, amely egyfelől biztosítja a honvédelmi költségvetési forrásokból történő finanszírozhatóságot, másrészt az MH földközeli védelmi képességének hosszú távú megtartását és fejlesztését, továbbá a NATO részére felajánlott erők képességéinek növelését. Ezzel szövetségesi kötelezettségeinknek magasabb szinten tudunk eleget tenni – olvasható a sajtóanyagban.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sersem4
2014. augusztus 19. 23:51
amit Népszabadság leír? : Birkamenetlj! Csak egy a,meg egy e. Igazad van,megfejtettem a titkosírásod. Nehéz volt,de behelyetesítettem,aztán már sikerült megfejteni,de azért felhívtam a Bletchley Parkot,hogy biztos jó-e a megfejtés. Huti azért vigyázzál,nehogy befogjanak ilyen állapotban,aztán véletlen kilőjenek az iráni űrmajom helyett,mint emberszabású,de azért teljesen mégse létformát! Féltelek bazmeg,az űrből nem bírnál írni!
Akitlosz
2014. augusztus 19. 22:44
Lézer irányítású bombákat kellene venni a Gripenekhez. Amelyekből amúgy kevés van, kellene még egy század Pápára is. Egyetlen század, egyetlen bázison, csapásmérő képesség nélkül ... hát nem valami acélos légierőt jelent.
rakosi
2014. augusztus 19. 15:33
Ki akarna minket a levegőből megtámadni és lebombázni az anyagi javainkat? Bármely ország a közelünkben egy páncélos hadosztály bevetésével és egy csatakiáltással minden erőlködés nélkül sértetlenül hozzájuthat. Az izraeli kémgépekre viszont nincs kilövési engedély. Ebből következően csak pénzkidobás a légvédelmi rakétarendszer.
ciseaux
2014. augusztus 19. 14:53
"A Mistral légvédelmi rakétarendszer 2016 és 2018 közötti képességnövelő bővítéséről kötöttek szerződést a Honvédelmi Minisztérium (HM) Védelemgazdasági Hivatala és az MBDA France képviselői kedden, Budapesten." Várom Szélbernadett, Kunhalmiágnes, Molnárcsaba, meg a teljes zöld-liberális-baloldali demokratikus yada-yada reakcióját az elmaradt közbeszerzési pályázat kiírása nélkül korrupció gyanús fegyvervásárlás miatt! ps: szívből remélem, hogy ez a "Mistral légvédelmi rakétarendszer" legalább van olyan jó, mint az izraeliek "Iron Dome"-ja!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!