„Annál nagyobb szomorúság, reménytelenség, bűn és hiba a 21. században nem létezhet, minthogy egy gyerek számára nem vagyunk képesek a tehetsége és szorgalma szerint biztosítani a boldogulás lehetőségét”, mert a család anyagi helyzete determinálja, fékezi a gyermek boldogulását – fogalmazott a miniszter.
A tanévnyitón Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára elmondta, hogy az iskola, az iskolára való felkészülés az óvodai neveléssel kezdődik. Ez az a hely, ahol a különbségek eltűnhetnek. 2015 szeptemberétől az állam – felelősséget vállalva az esélyteremtésben – minden gyermek számára, szakmai irányítás mellett, biztosítja a lehetőségeket – tette hozzá. Ismertetése szerint az óvodában mód van arra, hogy a szociális hátrányokat, a családi vagy közösségi problémákat az óvodapedagógusok segítségével leküzdjék.
Az eredményekről és feladatokról az államtitkár elmondta: az elmúlt években a pedagógus-életpályamodell elindult, de vannak még feladatok. A következő évek a magyar iskolarendszer megerősítéséről szólnak majd, ki kell egyenlíteni a különbségeket, amelyek elsősorban abból adódtak, hogy egy-egy önkormányzat milyen költségvetési kondíciókkal rendelkezett. Az állami fenntartói és szakmai irányítás ezért jött létre – hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy tovább folytatódik a mindennapos testnevelés programja, és ettől a tanévtől 730 ezer gyermek ingyen kapja a tankönyvet.