A Jobbik két önkormányzati képviselője, Fogarasi Gábor és Gyimesi Gábor arra reagálva ismertette pártja álláspontját, hogy a közelmúltban Pécsen két utcai rendbontás, verekedés is történt. Fogarasi Gábor azt mondta: bő egy hete a belvárosban egy romákból álló csoport békésen szórakozó embereket inzultált, majd verekedést kezdeményezett, amelyet később rendőri segítséggel fékeztek meg. Úgy tudja, hogy a rendbontásban részt vevők mindannyian büntetett előéletűek – folytatta –, egyikük nemrégiben szabadult a börtönből, mégis elengedték a rendőrök az előállítása után.
Gyimesi Gábor arról beszélt: Pécs keleti városrészében volt tanúja a hétvégén egy dulakodásnak, amelynek a rendőrök vetettek véget. Az előállítottak pár óra múlva kijöhettek a rendőrségről - közölte. A Jobbik azt kezdeményezi, hogy ne lehetőség, hanem kötelezettség legyen az előzetes letartóztatás bizonyos bűncselekmények, például csoportos garázdaság, személy elleni erőszak esetében – mondta Gyimesi Gábor.