Az MSZP új vezetője beszédében hivatkozott Ferenc pápára, aki szerinte – hasonlóan a szocialista párthoz - bátran és nyíltan küzd a szegénység, a szolidaritás hiánya, a megkülönböztetés ellen.
Az ellenzéki politikus beszédében kitért a Fideszre is, amely szerinte csak saját magát szeretné erősnek tudni, míg az országot gyengének kívánja, mert „azt könnyű uralni”.
Tóbiás József beszélt arról is, hogy nyugodtan, méltósággal fognak politizálni, és vissza kívánják adni választóiknak a „patrióta hitet”. Ez azt jelenti, hogy „helyünk van a nemzetben” – mondta, majd kiemelte: „nem dohánytrafikokra aggatott cégérektől lesz nemzeti az ország, hanem a közös országépítő munkánk nyomán leszünk büszke, európai nép”.