Pető Ernő: Marhaságot beszél a felsőoktatási államtitkár

2014. július 10. 13:39

Az LMP szakpolitikusa szerint Palkovics László sült marhaságot beszél akkor, amikor azt mondta: a magyar gazdaság érdekeinek kell alárendelni a felsőoktatás; az LMP szerint viszont nem annak, hanem a társadalom igényeinek.

2014. július 10. 13:39

A magyar felsőoktatás rövid távú gazdasági érdekeknek való alárendelése ellen emel szót az LMP. Az ellenzéki párt felsőoktatási és tudománypolitikai szakszóvivője csütörtökön az MTI-nek azt mondta: az előző ciklusban a felsőoktatásra fordított forrásoknak egyharmadát elvonták, ami elsősorban a vidéki intézményeket sújtotta, Nógrád megyében például már nincs felsőoktatás.

Pető Ernő hozzátette: Palkovics László felsőoktatási államtitkár interjúiban „azt a közkeletű sült marhaságot” ismételgette, hogy a magyar gazdasági érdeknek kell alárendelni a felsőoktatást. Az LMP szerint ugyanakkor a felsőoktatást a gazdasági elitcsoportok rövid távú igényei helyett a magyar társadalom igényeinek kell alárendelni – jelentette ki, megjegyezve: a rosszabb lobbihelyzetben lévő intézmények továbbra is hátrányban lesznek.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. július 10. 16:59
Ez a há nélküli Pető a szadista Pető rokona?
tango47
2014. július 10. 16:27
Sült bolondról már hallottam (erre hajaz a nyilatkozó!) de sült marhaságról még nem. A kis nyelvújító.
balbako_
2014. július 10. 16:13
Már az EU is csócsálja - igaz, valószínűleg pont olyan marhaságra jutva, mint az LMP -, hogy az oktatás olyan végzettségű embereket gyárt, akikre nincs szükség, vagy inkább nem abban a számban van szükség, mint amennyi végez. Ez óhatatlanul munkanélküliséghez vezet. De egyszerűbb ellenzékből, azaz felelősség nélkül szajkózni a jogokat és utána jajgatni, hogy miért nem kapnak munkát.
Apáczai
2014. július 10. 16:07
"Az LMP szakpolitikusa szerint Palkovics László sült marhaságot beszél akkor, amikor azt mondta: a magyar gazdaság érdekeinek kell alárendelni a felsőoktatás; az LMP szerint viszont nem annak, hanem a társadalom igényeinek." Mi lenne ebben "marhaság"? Éppen akkor, amikor az LMP is azon rágódik, hogy mi mindenre jut kevés támogatás. Pető egy teljesen értelmetlen és alaptalan acsarkodást dobot be a közbeszédbe. A sajt pedig, tekintettel a beszólás otrombaságára, felkapja ezt a sületlenséget. A felsőoktatás a magyar társadalom jövőjének az érdekeit kell szem előtt tartsa, és nem az egyéni vélt vagy valós, személyes "igényeket". Az egyén akkor jár el helyesen, ha a saját elképzeléseit a köz által megszabott keretek között igyekszik megvalósítani. A világon nincsen olyan társadalom, ami a Pető félék elképesztően szélsőséges liberális felfogása szerint alakítaná ki a felsőoktatás rendszerét. Mert az csődbe vinné. Tehát e Pető és a büffenete egyaránt gyors felejtésre van ítélve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!