NGM: Egy hónapon belül kiírják az új uniós fejlesztési időszak első pályázatait

2014. július 29. 10:10

Várhatóan az eredetileg tervezettnél korábban, egy hónapon belül kiírják a 2014-2020 közötti új uniós fejlesztési időszak első pályázatait - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) uniós források felhasználásáért felelős államtitkára Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.

2014. július 29. 10:10

Rákossy Balázs közölte: október közepe-vége helyett a feltételek készen állnak arra, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az első pályázatok nyár végén, ősz elején megjelenjenek. A pályázatok a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak fejlesztését célozzák. Kitért arra, hogy a pályázatok jogi keretét biztosító partnerségi megállapodás és az operatív programok tárgyalásai még nem zárultak le az Európai Bizottsággal, ezért a kormány a „költségvetési kockázat terhére” vállalja a pályázatok kiírását.

Közlése szerint a fejlesztéspolitika egyik alappillére, hogy a felzárkóztatást szolgálja, így előtérbe kerül a kis-, és középvállalkozások fejlesztése, a munkahelyteremtés, és az újraiparosítás. Ez utóbbi keretében a kormány a nagy hagyományokkal rendelkező és magas hozzáadott értéket képviselő iparágakat kívánja fejleszteni, mint a járműipar, az élelmiszeripar, az elektronika, a logisztika, vagy a turizmus. Ennek eredményeképpen Magyarország a közeljövőben nemcsak a régióban, hanem az Európai Unión belül is termelési központtá kíván válni – ismertette.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Megjegyezte, hogy az újraiparosítás az EU-ban is népszerű és felismert fejlesztési terület. Az Európai Bizottság újonnan megválasztott elnökének politikája szerint az ipar GDP-ben betöltött szerepét az eddigi 16 százalékról 2020-ig 20 százalékra tervezik emelni. A magyar kormány által az elmúlt években elkezdett irány lassan „mainstream” politikává érik az unión belül is – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy az uniós források elosztása tavaly év végétől új rendszerben működik, az egyes szaktárcákhoz került az operatív programok irányítása. Fontos elvnek nevezte a 2014-2020 közötti fejlesztési ciklus forrásainak elosztásánál, hogy a helyi érdekeket, helyi tudást, és a helyi kapcsolatrendszereket is becsatornázzák a rendszerbe. Így két területfejlesztési operatív program esetében a városi és megyei önkormányzatok, megyei jogú városok komoly befolyást fognak kapni. Rákossy Balázs szerint az unióval folytatott viták nagyobb része technikai jellegű, ami tárgyalásokkal rövid úton orvosolható.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. július 29. 11:45
Az iagz, hogy április óta egy fillért nem küldenek, mert Lázár szétverte az egész rendszert, hogy flottabbul lehessen a cimborák zsebébe csatornázni az EU-pénzeket, de sebaj.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!