Navracsics: Szijjártó lehet az új külügyminiszter

2014. július 31. 21:34

Navracsics Tibor az Európai Unióban Magyarországot, itthon pedig az uniót szeretné képviselni. A külgazdasági és külügyminiszter, európai uniós biztosjelölt a Hír TV-nek azt mondta: Jean-Claude Juncker nem lehet olyan kicsinyes, hogy nem támogatja őt azért, mert ő a magyar jelölt.

2014. július 31. 21:34

 Navracsics Tibor az Európai Unióban Magyarországot, itthon pedig az uniót szeretné képviselni. A külgazdasági és külügyminiszter, európai uniós biztosjelölt erről csütörtökön a Hír TV Magyarország élőben című műsorában beszélt, megemlítve: nem gondolja, hogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnök meggátolná, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó testület tagja legyen.

 
Az európai integráció nemzeti érdek, amiben részt kell vennie Magyarországnak –hangoztatta a Hír TV műsorában Navracsics Tibor, a hivatalos EU biztosi jelöltségét szerdán bejelentő politikus.
 
A külügyminiszter a műsorban azt mondta: „alapvetően hiszek és teljes egészében elkötelezett vagyok az európai integráció felé”. Kifejtette: ez főként nemzeti érdek, és ebben Magyarországnak részt kell vennie, mert ez olyan lehetőség, amit ha jól csinálnak a tagállamok, valamint a brüsszeli központ, akkor egész Európa túlélését jelentheti egy ilyen nehéz gazdasági és világpolitikai helyzetben.
 
Hozzáfűzte: ugyanakkor nagyon sok minden „nincsen jól” az Európai Unióban, éppen ezért tartja magát ars poeticájához, miszerint az unióban Magyarországot, hazájában pedig az uniót szeretné képviselni. „Hiszen csak úgy van értelme az európai integrációnak, ha az nem a nemzetállamokkal szemben, hanem a nemzetállami érdekek mentén fogalmazódik meg” – hangsúlyozta.
 
Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy nagyon valószínű, lesznek viták a többi biztossal, esetleg a bizottság új elnökével, Jean-Claude Junckerrel, de azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy Magyarországnak helye van az Európai Unióban. „Egy olyan Európai Uniót akarok, amely Magyarország számára is komfortos, nem csak más nemezetek számára” – fűzte hozzá. 
 
Szólt arról is: felkészült arra, hogy az Európai Parlamentben biztosan sokan lesznek, akik „leszavazzák”, vagy ellenvéleményt fogalmaznak meg vele szemben magyarsága miatt, vagy mert nem szeretik a magyar kormányt, vagy nem értenek egyet annak politikájával, de „úgy gondolom, hogy Jean-Claude Juncker nem lehet ilyen kicsinyes”.
 
Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy augusztus 30-án dől el véglegesen, pontosan milyen területet kap majd, a magyar félnek vannak ugyanakkor „kedvenc témái”, ezek között megemlítette a szomszédságpolitikát, a bővítéspolitikát és az innovációt is. 
 
Az új összetételű biztosi testület kialakítása Jean-Claude Juncker július 15-i megválasztása után indult meg. Az Európai Bizottságba a 28 tagország kormányai egy-egy embert jelölhetnek.
 
 A tárcavezető még nem tudja, hogy ki lesz az utódja a miniszteri székben, szerinte helyettese Szijjártó Péter esélyes a posztra.
 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Riwen
2014. augusztus 01. 16:39
Kóka cégeire fényes jövő vár.
BőröndÖdön
2014. augusztus 01. 11:44
Robokuty,mint külügyminiszter,a világ röheje!
kukagyerek
2014. augusztus 01. 09:31
Zselés fejű külügyérünk még úgysem volt!
Laci bá
2014. augusztus 01. 09:18
Ez elég rossz hír. Szijjártó legalább 3 fokozattal gyengébb kartakter mint Navracsics.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!