A 14 hitelből álló csomag előtörlesztéséről az ÁKK Finanszírozási Bizottsága határozott még július 11-én. A döntés célja többek között az, hogy az állam devizaadóssága a tervezett szint alatt maradjon, de szerepet játszott benne a költséghatékonyság is. A hitelek esedékesség előtti kifizetését az elmúlt hónapok kedvező forintpiaci folyamatai és az állampapírok lakossági értékesítésének együttes hatásai tették lehetővé – írja az NGM. Az ÁKK szakemberei előtörlesztésre a legkedvezőtlenebb kondíciókkal rendelkező hitelek közül választottak.
A minisztérium emlékeztet arra, hogy az önkormányzati adósságátvállalás során az állam 2011 óta 1368,9 milliárd forint adósságtól szabadította meg az önkormányzatokat, melyből 1190,1 milliárd forint átvállalását az ÁKK valósította meg. Ebből a 1190,1 milliárd forintból 2014. június 30-ig 363,7 milliárd forintot törlesztett vissza az adósságkezelő, a június 30-án fennálló tartozásállomány 838,1 milliárd forint volt. (A két állomány közötti különbség a hitelfelvételkori és a jelenlegi forint devizaárfolyam eltéréséből adódik.)