Szabó Vilmos, az MSZP kongresszusi jelölőbizottságának vezetője azt követően nyilatkozott hétfőn az MTI-nek, hogy a testület meghallgatta a párt országos tisztségeire pályázókat. Jelöltté valaki úgy válhat, hogy pályázatot nyújt be és támogatja indulását a jelölőbizottság. A bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a pártelnöki tisztségre egyedül Tóbiás József megbízott frakcióvezető, az országos választmányi elnöki posztra pedig Botka László jelenlegi választmányi elnök pályázik.
Közölte, hogy az elnökhelyettesi posztért egyetlen jelölt, Gőgös Zoltán indulását támogatták. Szabó Vilmos elmondta, hogy az eddigi két alelnök helyett várhatóan három alelnöke lesz a pártnak. Most Gúr Nándor és Horváth Csaba tölti be ezt a posztot. Hozzátette: az alelnöki posztért hat jelölt indulhat, ebben benne van Gőgös Zoltán is, de ő elnökhelyettesé választásakor visszalép. Szabó Vilmos a többi jelölt nevét nem kívánta közölni, mondván, még nem tudtak mindenkivel beszélni.