A város vezetője szerdán az MTI-nek azt mondta: „embertelennek és erkölcstelennek tartom, hogy az MSZP kérésére pártdelegáltakra cseréljem azokat a képviselő-testületi tagokat, akiknek jó részével húsz éve együtt dolgozom, és jól működő baloldali önkormányzattá tettük Dorogot”. A polgármester közölte, hogy kilépett a pártból, több képviselő-testületi tag felfüggesztette MSZP-tagságát, és együtt, függetlenként indulnak az őszi önkormányzati választásokon. Hozzátette: „ha az MSZP nem kér az eddig bevált, kiegyensúlyozott és sikeres politikából, akkor mi nem kérünk az MSZP-ből”.
Tittmann János az MSZP-vel való szakítás okát abban jelölte meg, hogy a tisztújítás során leváltották az elnököt, aki a város pénzügyi tanácsnoka volt és széles társadalmi elismertséget élvezett, majd helyette Winkfein Csabát választották elnöknek, akit később a polgármesteri posztra is jelölt a párt. „Az új elnök a bukott baloldal képviselője, annak a folyamatnak a megtestesítője, amelynek során az MSZP elvesztette társadalmi támogatását” – mondta Tittmann János, akit 2010-ben a szavazatok 66 százalékával választottak újra. Fideszes kihívója akkor a voksok 28 százalékát szerezte meg.